Bajban vannak a törökországi utakat értékesítő cégek

Budapest |

<p>Aggódnak az utazási vállalkozások, mert zuhanórepülésben vannak a csoportos törökországi nyaralásokra szóló megrendelések a közelmúlt terrorcselekményei miatt - írta pénteki számában a Magyar Idők.</p>

A lap szerint amennyiben rövidesen nem rendeződik a geopolitikai helyzet, fizetési nehézségeik is adódhatnak a csupán e területre szakosodott cégeknek. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége azt közölte, még így is nagyobb biztonságban van az, aki nem egyénileg, hanem utazási irodával indul útnak.    A korábban a magyarok körében rendkívül vonzó törökországi üdülőkörzetekben jelentős árengedményeket kínálnak nyárra a turistáknak, azonban úgy tűnik, többen kerülni fogják a térséget, mint ahányan vállalják a kockázatot az esetleges újabb terrorcselekmények miatt.    Egy fővárosi iroda tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy még azok az utasaik is, akik évek óta ugyanarra a törökországi nyaralóhelyre járnak, az idén más országot választanak, és többen vannak olyanok, akik eleve elvetik a külföldi pihenés lehetőségét.    Várakozások szerint a belföldi turizmus növekedhet a világban tapasztalt terrorfenyegetettség miatt, sokan maradnak itthon, ami a hazai szállodáknak jelenthet forgalomnövekedést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?