Az OECD szerint jó irányba haladunk

Pozsony |

<p>Szlovákia megfelelő reformokat tervez az államháztartás konszolidációjának az érdekében, ami kiváló jelzés a piacoknak, hogy az ország jó hely a vállalkozásra – nyilatkozta tegnapi pozsonyi látogatása során Angel Gurría.</p>

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára szervezete országunkról megjelent legfrissebb elemzését jött személyesen átadni Iveta Radičová kormányfőnek. Az elemzés szerint Szlovákia az elmúlt időszakban jelentős előrelépést tett, a munkanélküliség azonban továbbra is rendkívül magas.
Gurría szerint az állástalanok számának a csökkentése érdekében az átképzésekre és az oktatási rendszer hatékonyságára fordított összeg növelésén kívül, nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a munkapiac rugalmasságának a növelésére, és el kellene gondolkodnunk azon is, hogy a minimálbér jelenlegi rendszere nem riasztja-e el a munkáltatókat. Mint ismeretes, a kormány tervei között szerepel a regionális minimálbér intézményének bevezetése, melynek eredményeként a minimábér megyénként más-más szintű lenne.
Az OECD főtitkára szerint az adóemelések helyett a kormánynak inkább a kiadásokat kellene visszafogni.
Az egyedüli adónem, amelyet az OECD szerint bátran megemelhetnénk, az ingatlanadó, Gurría szerint ugyanis ez utóbbinak a kulcsai nálunk az egyik legalacsonyabbak az OECD tagországai közül.
Radičová szerint a szervezet által jelzett kihívások a kormány számára is jól ismertek. A kormányfő az elkövetkező időszak legfontosabb feladatai között a munkanélküliség csökkentését, az állami nyugdíjpillér reformját és az oktatási rendszerünk hatékonyabbá tételét említette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?