Az euró miatt nőttek az árak

Pozsony | Négy évvel az euró szlovákiai bevezetését követően a lakosság nagyjából fele ugyan jó döntésnek tartja a közös uniós fizetőeszköz átvételét, a megkérdezettek 85%-a azonban arra panaszkodik, hogy emiatt megugrottak az árak – derül ki a TNS Slovakia piackutató ügynökség felméréséből.
SITA

2013. február 20. 16:11

Ez arra is fényt derített, hogy Szlovákia lakossága nem túl szolidáris a többi eurózónás tagországgal, hiszen az emberek háromnegyede nem ért egyet az eladósodott országok megsegítésével. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
kórház k

Bezárhatnak a kórházak a magas energiaárak miatt

földgáz

Van elég gáz Szlovákiában, szükség esetén más országok is kaphatnak belőle

vírus k

Azonosították az orosz Khosta-2 szupervírust, ami megfertőzheti az embert

euró pénz

Működnek a szankciók: az orosz bankok eddig több mint 26 milliárd eurót veszítettek

vértócsa

BRUTÁLIS: Kutyát ölt, majd embert gyilkolt, mégis szabadlábon maradt

szakkör k

Szabadidős tevékenységek gyerekeknek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.