Átmenetileg energiahiány várható

Pozsony. Szlovákiában az elkövetkező években fokozatosan csökken a villanyenergia termelése, miközben a fogyasztás továbbra is növekszik. A legnagyobb hiányt 2009-ben érhetjük el, amikor az országban 4,4 terawattórával (TWh) kevesebb energiát termelnek majd, mint amennyire szükség lenne.

Viharfelhők a hazai energiaipar fölött. 2009-ben 4,4 terawattórával (TWh) kevesebb energiát termelünk majd, mint amennyire szükségünk lenneTASR-felvételA gazdasági tárca energiakoncepciója szerint 2007 és 2015 között a hazai erőművek képtelenek lesznek kielégíteni a hazai energiafogyasztást. Mindezt a tárca azzal magyarázza, hogy 2008-tól le kell állítanunk a Jaslovské Bohunice-i V1-es atomerőmű két blokkját. Ez mintegy 8,1 TWh-val csökkenti az ország energiatermelését. Szlovákia azonban már most készül arra, hogy valamilyen módon enyhítse a kiesést. Az egyik megoldás a vajáni hőerőmű modernizációja és a megújuló energiaforrások egyre nagyobb méretű felhasználása lenne, aminek köszönhetően 2,4 TWh-val sikerülne növelni a termelést. Persze ha mindez valóra válna, még akkor sem sikerül teljes mértékben pótolnunk a kiesést.

Jelentős javulásra csak 2015-től számíthatunk, amikor beindíthatják a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkját. Ennek köszönhetően 2020-ig több villanyenergiát termelhet majd Szlovákia, mint amennyit a hazai piacon értékesíteni tudna. A gazdasági tárca elemzése szerint a legnagyobb többletre 2015-ben számíthatunk, amikor a termelés 5,2 TWh-val haladja meg a hazai fogyasztást. Ez a többlet azonban csak átmeneti lesz, hiszen 2020-ban le kell állítanunk a Jaslovské Bohunice-i V2-es erőművet is, vagyis a fogyasztás újra magasabb lesz, mint amennyit a hazai erőművek elő tudnak állítani.

A Szlovák Villamos Művek (SE) stratégiai részvényese hamarosan az olasz Enel lesz, amely a cégben 1,9 milliárd eurót, vagyis mintegy 73 milliárd koronát kíván fordítani az energiaforrások modernizációjára. Az olasz cég a stratégiai terveiben számít a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának a felépítésére, a nyitranováki hőerőmű modernizációjára, a Jaslovské Bohunice-i V2-es atomerőmű nagyobb teljesítményére és az Ipolyon építendő vízierőművekre. A cég a beruházásokat saját forrásokból finanszírozna, jelentős pénzösszeghez juthat azonban azzal is, hogy a szlovák kormány döntése szerint a Szlovák Villamos Műveknek 2012-ig nem fog kelleni osztalékot fizetnie. A gazdasági tárca energiapolitikai koncepciójának a parlament illetékes bizottsága a napokban kisebb módosításokkal zöld utat adott, így hamarosan a kormány a kormány elé kerülhet. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?