A szerződéses munkavállalók járulékára is igényt tartana az államkassza

Pozsony |

<p>Napjainkban akár közel 800 ezer személy is dolgozhat szerződésre, akik után a munkaadó mindössze 1%-ot fizet be a Szociális Biztosítóba.</p>

A kormány elképzelése szerint ezt a kiskaput be kellene zárni, és akkor több bevételhez juthat az állam.

A Szociális Biztosító 2011 végi adatai szerint közel 600 ezren dolgoznak szerződéses munkavállalóként, ám ez a szám azóta akár 800 ezerre is felkúszhatott. A munkaadók sokszor élnek ezzel a lehetőséggel, mivel a szerződésesek után csupán 1 százalékot kell járulék formájában befizetni a Szociális Biztosítóba, az alkalmazott pedig csupán a jövedelemadó 19 százalékát fizeti be. Ján Richter munkaügyi miniszter közölte, ezt a kiskaput ideje volna becsukni, mert egyrészt az állam így tekintélyes adóbevételtől esik el, másrészt a szerződésre dolgozók jövőbeni pénzügyi biztonsága is veszélyben forog, hiszen nem fizetnek be nyugdíjjárulékot. Azt egyelőre még nem tudni, hol húznák meg a határt, tehát mekkora jövedelem után kellene hagyományos módon adózni, mindössze annyi derült ki egy hatástanulmányból, hogy ha a szerződésesek az egyéni vállalkozók mintájára adóznának, az éves szinten mintegy 95 millió euró többletbevételt eredményezne. Jozef Burian munkaügyi államtitkár úgy véli, vagy a ledolgozott munkaórák, vagy a bevételek nagysága alapján lehetne meghúzni a határt.

A Radičová-kormány az átfogó adó- és járulékreformja keretében már szintén módosította volna a szerződésesek jogállását (havi 190 euró felett 19 százalék járulékkal számolt), ám végül a koncepció megbukott. Ľudovít Kaník, a Dzurinda-kormány munkaügyi minisztere szintén támogatja a módosítást, „mivel a szerződés alapján dolgozók nélkülözik a szociális biztonságot”. A változás nem vonatkozna a diákokra, továbbá azokra, akik munka mellett még szerződésre is dolgoznak. Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője szerint a szerződéses munkavállalás azért harapózott el, mert a hagyományos munkavállalók után túl magas járulékbefizetéseket kell elvezetni. A rendszer átalakítását óvatosan kell kezelni, mivel ha teljes mértékben megszüntetnék a szerződéses alapon működő munkavállalást, akkor számos alacsony keresetű dolgozó bevételtől esne el. (SRo, S, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?