A szankciók gazdasági válságba sodorhatják Finnországot

A szankciók gazdasági válságba sodorhatják Finnországot
Helsinki |

<p>A finn miniszterelnök szerint előfordulhat, hogy az ukrán válság kapcsán Oroszország ellen hozott uniós szankciók következtében Finnországnak gazdasági válsággal kell szembenéznie.</p>

 "Potenciálisan - de hangsúlyozom potenciálisan - lehetséges, hogy újabb gazdasági válság következik be - mondta Alexander Stubb újságíróknak szerdán. A finn gazdaság két éve zsugorodik, tavaly 1,4 százalékkal, 2012-ben pedig 1 százalékkal csökkent a GDP. Az idén a pénzügyminisztérium 0,2 százalékos növekedést vár, de sok közgazdász szerint folytatódik a recesszió.

Oroszország Finnország harmadik legnagyobb exportpiaca, a teljes finn kivitel 10 százalékát veszi fel, és orosz turisták évente mintegy 2 milliárd dollárt költenek Finnországban. Stubb szerint az orosz ellenlépések közvetve jelentős kárt okozhatnak Finnországnak, mindamellett az EU intézkedései szükségesek voltak.

"Egy ország megtámadta egy másik ország egyes területeit és nyíltan megsértette a nemzetközi jogot" - mondta a miniszterelnök. Stubb ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a finn kormány pénzügyi kompenzációt fog igényelni az Európai Uniótól, ha az orosz ellenlépések aránytalanul nagy kárt okoznak Finnországnak. "Nem férhet hozzá kétség, hogy ha a szankciók aránytalanul nagy mértékben sújtanak egy országot, akkor azt kompenzálni kell" - mondta a finn miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?