Gazdaság

A gazdaság felpörgésével jól jár az államkassza is

Pozsony | Szlovákia 2018-ban a vártnál is jobban gazdálkodott. Az államháztartási hiány 1,182 milliárd euró volt, 791 millió euróval alacsonyabb az állami költségvetésben tervezettnél. A látványos javulás elsősorban a vártnál nagyobb adóbevételeknek köszönhető. A kormányfő idén nem tart egy nagyobb gazdasági válság kirobbanásától.
Molnár Iván

2019. január 3. 14:19

Peter Pellegrini kormányfő: látványosan javult a gazdaságunk - TASR-felvétel

„A 2018-ra elfogadott költségvetésben csaknem 2 milliárd eurós deficit szerepelt. Ehhez képest sikerült megtakarítani mintegy 800 millió eurót, ami 40%-kal jobb gazdálkodásnak számít” – jelentette be szerdán Peter Kažimír pénzügyminiszter, Szlovákia 2018-as gazdálkodását összegezve. A jobb eredmény a miniszter szerint egyrészt a vártnál magasabb bevételeknek (600 millió euró), másrészt a vártnál alacsonyabb állami kiadásoknak (nem egész 200 millió euró) köszönhető. Az államkasszába a tervezettnél 341 millió euróval több folyt be az áfán és 329 millió euróval több a társasági adón keresztül. Ugyanakkor a vártnál alacsonyabb volt az egyéni vállalkozók jövedelemadójából és az üzemanyagok jövedéki adójából származó bevétel. A kiadásokkal összefüggésben Kažimír elmondta: a legnagyobb megtakarítás csaknem 150 millió eurót tett ki, ezt a pénzt a Szociális Biztosítónak kifizetett kisebb összeggel spórolták meg. „A vártnál kevesebb pénzt használtunk fel az államadósság visszafizetésére is” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

 

2019. január 3. 09:02

Adót csökkentene a kormány

Az államháztartás javuló mutatói az államadósságon is meglátszanak. Kažimír elmondta: az előzetes becslések szerint az államadósság az elmúlt év végére a bruttó hazai termék (GDP) 48,5 százalékára esett vissza. „Idén további javulásra számíthatunk, a GDP-arányos államadósság így 2019-ben 47,7, jövőre pedig 46 százalékra csökkenhet” – nyilatkozta a pénzügyminiszter.

A gazdasági elemzők egy részének a borús előrejelzéseivel szemben Peter Pellegrini kormányfő szerint Szlovákiának idén még nem kell tartania nagyobb gazdasági megrázkódtatásoktól. „Úgy gondolom, hogy idén még nem várható látványosabb fordulat, legalábbis nincsenek erre utaló jelek. 2019-et illetően még nincsenek olyan információink, amelyek alapján egy globális válság kirobbanására következtethetnénk. Szlovákia azonban egy esetleges válságra is felkészült” – mondta Pellegrini. A kormányfő szerint Szlovákia számára a legnagyobb kockázatot az jelentheti, ha a legfontosabb kereskedelmi partnereinél az elkövetkező időszakban csökkenne a gazdasági növekedés üteme.

Az ellenzék szerint a pénzügyminisztérium államkasszával kapcsolatos jelentése csak játék a számokkal. „Szó sem lehet arról, hogy javult volna a gazdálkodás, a kiadásokat ugyanis nem elsősorban arra fordították, amire a lakosságnak valóban szüksége lenne, miközben egyes tárcáknál hatalmas pazarlás folyik. A jelenlegi kormány nem gondol a jövőre, elhanyagolja az iskolaügyet, az egészségügyet, a családpolitikát és a vállalkozókat is” – állítja Eduard Heger, az OĽaNO parlamenti képviselője. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Külföldi kezelés: nem fizet mindent a biztosító

Az ország csaknem egész területén talaj menti fagyok lehetnek

Frissítve

Az SaS politikusának autóját húzták ki a Garamból, a kocsi belseje csupa vér volt

Agyonlőtték a Trainspotting színészét

Ijesztő baleset: autók repültek a D2-esen

Notre-Dame: Rövidzárlat okozhatta a tüzet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?