4,47 százalékkal emelkedik a lakossági gázár

Pozsony |

<p>4,47 százalékkal emelkedik a lakossági gázár - közölte ma Miroslav Lupták, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szóvivője.</p>

A Szlovák Gázművek (SPP) még október 29-én kérvényt nyújtott be az ÚRSO-hoz a lakossági gázár 13,4 százalékos emelésére, ezt azonban formai okokból elutasították.

Az ÚRSO november 25-én saját kezdeményezésből indított árszabályozási eljárást. Ma határozatot adott ki, melyben megállapítottam, 2011. január 1-jétől a lakossági gázár 4,47 százalékkal fog emelkedni.

Az ÚRSO számítása szerint azok a háztartások, ahol a gázt csak főzésre használják, és a fogyasztás 600 kWh körüli, évi 1,3 euróval fognak többet fizetni.

A gázzal vizet is melegítő háztartások 12 000 kWh körüli fogyasztásnál évi 20 euróval fognak többet fizetni, míg azok a háztartások, ahol nemcsak főznek és vizet melegítenek a gázzal, hanem azzal is fűtenek, 30 600 kWh-s feltételezett fogyasztás mellett évi 52 euróval fognak többet fizetni.

Az ÚRSO az emelést az euró dollárhoz képesti gyengülésével magyarázzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?