Botrányt kavaró Twitter-bejegyzései miatt rúgták ki A galaxis őrzői 3. rendezőjét

James Gunn
Los Angeles |

Kirúgta a Disney James Gunnt, A galaxis őrzői vol. 3. rendezőjét, miután napvilágra kerültek olyan régi Twitter-bejegyzései, amelyekben a pedofíliával és a nemi erőszakkal viccelődött.

 

"A James Twitter-folyamából előkerült durva állítások védhetetlenek és összeegyeztethetetlenek a stúdió értékeivel, ezért megszakítottuk vele az üzleti kapcsolatot" - közölte pénteken Alan Horn, a Disney stúdió elnöke.

Gunn írta és rendezte A galaxis őrzői-filmeket a kezdettől. Az első két rész több mint 1,5 milliárd dollár jegybevételt hozott világszerte.

Gunn bocsánatot kért a régi - 2008 és 2011 között született - Twitter-bejegyzésekért még csütörtökön a mikroblogportálon, majd pénteken, a Disney bejelentését követően is.

 

"Majd egy évtizedes szavaim akkoriban abszolút megbukott és szerencsétlen erőfeszítések voltak arra, hogy provokáljak. Már sok éve megbántam őket, nemcsak azért, mert ostobák és rendkívül érzéketlenek voltak, és egyáltalán nem voltak viccesek vagy provokatívak, ahogy azt reméltem, hanem azért is, mert nem tükrözik azt az embert, aki ma - és már egy jó ideje - vagyok" - hangsúlyozta közleményében Gunn, hozzátéve: mindegy, hogy mennyi idő telt el azóta, megérti és elfogadja a Disney döntését.

"Ennyi évvel később is teljes felelősséget vállalok azért, ahogy akkor viselkedtem" - jelentette ki az író-rendező, akinek régi Twitter-bejegyzéseit a Daily Caller nevű konzervatív hírportál ásta elő és hozta nyilvánosságra.

A Disney azt egyelőre nem közölte, hogy ki veszi át a film rendezését, és az sem világos, hogy Gunn meddig jutott a forgatókönyvben, illetve hogy új forgatókönyvírót is szerződtet-e a filmstúdió. A Marvel stúdió egyelőre még nem jelentette be, hogy mikor kerül a mozikba a film, bár korábban Gunn 2020-as bemutatóról beszélt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?