Öngyilkosságot követett el a Superman sztárja

Margot Kidder

Öngyilkosság okozta Margot Kidder amerikai színésznő májusi halálát - közölte lánya, Maggie McGuane. 

Kidder, akinek legismertebb szerepe Lois Lane volt, a Christopher Reeve alakította Superman barátnője a '70-es és '80-as években, május 13-án 69 éves korában halt meg montanai otthonában.

 Kidder menedzsere, Camilla Fluxman Pines akkor azt mondta, hogy a színésznő álmában hunyt el. 

A helyi halottkémi szakértő szerdán kiadott jelentése szerint "Kidder halálát saját kezűleg bevett gyógyszer-, valamint alkohol-túladagolás" okozta. 

A színésznő lánya az AP hírügynökségnek adott telefonos interjúban elmondta, már akkor tudatában volt annak, hogy anyja öngyilkosságot követett el, amikor a hatóságok elvitték őt Kidder Yellowstone Park mellett otthonába.

"Nagy megkönnyebbülés, hogy kiderült az igazság. Fontos, hogy nyitottak és őszinték legyünk, hogy ne vetüljön az ügyre a szégyen árnyéka" - mondta.

 A színésznő a kilencvenes évek közepén idegösszeomlást kapott, amelyet súlyosbított egy autóbalesete, ami miatt két évig tolószékbe kényszerült és eladósodott. Később megállapították, hogy bipoláris rendellenességben szenved.

Sokáig nem kapott szerepet, ám végül sikerült visszatérnie olyan tévésorozatokban, mint a Smallville és az L Word, továbbá a Broadwayn is fellépett a Vaginamonológok című darabban 2002-ben.

975-ben játszott George Roy Hill A nagy Waldo Pepper című filmjében, amelynek főszerepét Robert Redford alakította, 2014-ben pedig feltűnt az R.L. Stine's The Haunting Hour című thrillersorozatában, amelyért Emmy-díjat is kapott.

Kidder politikai szerepvállalásáról is híres volt, kampányolt az Öböl-háború vagy a rétegrepesztéses gázkitermelés ellen és támogatta a demokrata Bernie Sanderst a 2016-os elnökválasztási kampányban.

Kidderen kívül idén számos neves amerikai közéleti személyiség követett el öngyilkosságot, köztük Kate Spade divattervező és Anthony Bourdain sztárszakács. McGaune megjegyezte, hogy Montana államban az egyik legmagasabb az öngyilkossági arány az Egyesült Államokban, és sürgette, hogy a mentális betegségben szenvedők ne szégyeljenek segítségért fordulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?