Egyenlők és egyenlőbbek

LOVÁSZ ATTILA

Az idézet a szlovák alkotmány 20 cikkelye első bekezdésének fordítása (a Szlovákiai Magyarok Krekeasztalának honlapjáról). Az alkotmány megfogalmazása világos. Teljesen mindegy, hogy az adott vagyon ingó vagy ingatlan, tárgyi vagy szellemi, a törvény előtt minden tulajdonos egyenlő. Nincs tehát különbség az állami, az önkormányzati vagy a magánvagyon között. Ebből következően, ha a tulajdonos kevésbé előrelátóan kezeli vagyonát, eladósodik, kötelezettségei keletkeznek és képtelen azokat törleszteni, akkor az adósság behajtható, sőt, behajtandó.

A múlt hét óta viszont kicsi hazánkban más a helyzet. A végrehajtási törvény módosításával a Tisztelt Ház valami olyat fogalmazott meg, ami az alkotmány idézett cikkelyével nincs, nem lehet összhangban. A törvénymódosítás ugyanis az állam bizonyos tulajdonai kapcsán tiltja a végrehajtást. Magyarán, amennyiben valamely tulajdontárgy megfelel a törvény előírásainak, az akkor sem lehet végrehajtás tárgya, ha tulajdonosa valóban, igazolhatóan, bizonyíthatóan adós.

Akinek már volt dolga végrehajtóval, tudja, hogy az az utolsó lehetőség egy-egy adósság, kötelezettség behajtására. A végrehajtás intézménye alapvetően a hitelezőt védi, hiszen a hitelező tulajdona, jobbára pénze van valaki másnál, neki meg joga van a tulajdonát viszszaszerezni. Ha nem fizetjük ki a számlát, a számla kiállítója akaratán kívül a hitelezőnkké válik, és mielőbb szeretné otthon látni a pénzét. Közintézmények sorának van tengernyi hátraléka, a közintézményeket indirekt módon hitelező személyek pedig ugyanúgy vissza szeretnék kapni a pénzüket, mint bármely hitelező, aki jóhiszeműen adott kölcsönt valaki másnak.

Az állam, ezúttal a kormányzat érvelése szerint viszont vannak helyzetek, amikor a végrehajtás komoly károkat okozhat az államnak, vagy az állam alapfeladatainak ellátását tenné lehetetlenné a végrehajtó megjelenése. Jó, ez lehet akár igaz is, de a kisvállalkozónak, aki eladósodott, és a végrehajtó épp a gyártósorát helyezi kalapács alá, ugyanúgy lehetetlenné teszi alapfeladatainak ellátását. Ha jön a végrehajtó és elviszi a lakást, akkor egy olyan alapvető szükséglet, mint a lakhatás válik lehetetlenné a család számára. Ettől még senki nem hatódik meg.

Ami meg a károkat illeti: Szlovákiában nem szokás jól járni a végrehajtó által elárverezett vagyontárgyakkal, mert azok jóformán mindig ár alatt kelnek el. Ettől sem hatódik meg újabban senki, nagy a csönd a végrehajtások tisztasága körül, s még a parlament sem foglalkozik azzal, hogy egyének, adófizető polgárok kerülnek lehetetlen helyzetbe, mert jött a végrehajtó. Tetszettek volna meggondolni a kötelezettségvállaláskor, mondhatnók.

Na jó, de akkor tetszettek volna ugyanúgy meggondolni köztulajdon esetében is. Miért kellene a hitelezőnek meghatódnia attól, hogy egy közhivatal, állami tulajdonú cég, ne adj' isten kórház kerül lehetetlen helyzetbe, mert rosszul gazdálkodott? Vajon miért gazdálkodott roszszul? A kisembernek nincs tucatnyi jogi tanácsadója és szakképzett hivatalnoka, hozhat csapnivalóan rossz döntéseket akár szorult helyzetben. De az állam? Amelynek szakképzett hivatalnokai vannak? Amelynek minden intézményében van legalább egy jogi osztály? Ahol az intézményvezetői kritériumok között a szakképzettség megkerülhetetlen követelmény? Hallott már valaki az olvasók közül olyan intézményvezetőről, akit elmarasztaltak volna, mert intézménye végrehajtásra kerülhet? Legutóbb 2010-ben a köztelevízió? Hallott valaki komoly szankciókról rosszul gazdálkodó állami cégek és hivatalok esetében?

A végrehajtási törvény múlt héten elfogadott formája, sajnos, nem az államot és annak funkcióit védi elsősorban, hanem a felelőtlen intézményvezetőket. Akiknek a munkája miatt esetleg a hitelező, beszállító kerülhet megoldhatatlan anyagi helyzetbe, végrehajtást nem kérhet, az ő cége, háza, mezeje előtt viszont megállhat a végrehajtó. És itt ér véget az egyenlőség az egyenlőbbek javára.