Tegyen a csontritkulás ellen!

Közhelyszámba megy, hogy az egészséget százszor könnyebb elveszíteni, mint visszaszerezni. Különösen hangsúlyozandó ez a csontritkulás, az oszteoporózis vonatkozásában, hiszen a már kialakult betegség esetén a csont tömegének növelése igen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen.

Kiemelt fontosságú tehát, hogy már fiatalkorban biztosítsuk a csontfejlődés optimális feltételeit. A csontritkulás elleni küzdelemben a megelőzés a leghatékonyabb eszköz.

Nem sokan tudják, hogy a csontritkulás elleni harcot már igen fiatalon el kell kezdeni: gyermek- és fiatal korban a lehető legnagyobb csonttömeget kell kialakítani, mert idősebb korban már csak a csontveszteséget lehet csökkenteni!

Az oszteoporózis megelőzésében kiemelt jelentőségű az optimális kalciumbevitel. Hiszen a kalcium nem egyszerűen építőkő, a szérum kalciumtartalma úgynevezett feed-back mechanizmus alapján visszahat, gátolja a mellékpajzsmirigyben termelődő parathormon elválasztását, és ezzel a csontbontás folyamatát.

A WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a föld minden lakója számára megfogalmazta a csontritkulás megelőzéseinek alapelveit, illetve megmondta, hogy mit kell pontosan tennünk.

Mindehhez tehát nem sok hozzátennivalónk lehet. Talán csak annyi, hogy ha a csontritkulás kockázati tényezői már fennállnak, fokozottan kell ügyelni az optimális

kalciumbevitelre, akár gyógyszer formájában is. A posztmenopauzás oszteoporózis megelőzését célzó hormonkezelést is érdemes kiegészíteni kalciumpótlással.

A MEGELŐZÉS ALAPELVEI

A kalciumban gazdag ételek – tejtermékek – fogyasztásának növelése. Legyen mindennap az étrendben tej, sajt, túró, reggelire, uzsonnára joghurt vagy kefír.

Szükségleten felüli fehérjefogyasztásnál növelni kell a kalciumbevitelt is.

A mozgásmennyiség növelése, rendszeres sportolás.

Az alkohol- és kávéfogyasztás mérséklése, a dohányzás mellőzése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?