SZTÁR ÉS EGÉSZSÉG

„Baleset” a színpadon
Egy idegbecsípődés miatt nem tudta folytatni Goldoni Mirandolina című darabjának előadását az 59 éves Cserhalmi György a tatabányai Jászai Mari Színházban. „Aznap az volt a második előadás, és az elsőt gond nélkül lejátszottam – mesélte a félbeszakadt előadás után.

„Baleset” a színpadon

Egy idegbecsípődés miatt nem tudta folytatni Goldoni Mirandolina című darabjának előadását az 59 éves Cserhalmi György a tatabányai Jászai Mari Színházban. „Aznap az volt a második előadás, és az elsőt gond nélkül lejátszottam – mesélte a félbeszakadt előadás után. – Már nyár óta kínlódok a derékfájdalmakkal, injekcióztak is. Legutóbb nem is az volt a probléma, hogy fájt a derekam, hanem hogy a fájdalomtól teljesen begörcsöltek az izmaim. A kiérkező mentők adtak valamit, amitől annyira rendbe jöttem, hogy másnap már tudtam dolgozni. Természetesen komoly kezelések is várnak rám a jövőben.”

A férje nem bírja az iramot

Jana Kocianová a joggingra esküszik. Főleg, ha a Kis-Kárpátokban lévő házában tartózkodik, egyetlen nap sem hagyja ki – legalább egy órát sétál a környező természetben. Van úgy, hogy reggel indul útnak, máskor ebédidő alatt vagy délután, ahogy épp az ideje vagy a kedve engedi. S általában egyedül vág neki, a férjét eddig csak egyszer sikerült meggyőznie, hogy tartson vele, de állítólag olyan lassan ment, hogy a felesége addig háromszor tette meg a távot. Hát, ilyen szégyent nehezen visel el a férfinépség. (uk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?