Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét

London |

Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét - állapította meg a Birminghami Egyetem kutatóinak nagyszabású új tanulmánya.

 

A tudósok több mint 1,6 millió gyerek adatait elemezték a brit elektronikus orvosi adatbázisból, információik a 2005 és 2016 közötti időszakból, több mint 700 háziorvosi praxisból származtak.

Megállapították, hogy a 18 271 gyerek közül, akinek ebben az időszakban kivették a manduláját, csak 2144-nek (11,7 százaléknak) volt elég súlyos és gyakori torokgyulladása ahhoz, hogy indokolja az operációt - írta a Medicalxpress.com a British Journal of General Practice című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány alapján.

Az egyetem Alkalmazott Egészségkutatási Intézetének munkatársai szerint évente 32 500 gyereken végeznek feleslegesen mandulaműtétet Nagy-Britanniában, ennek költsége 36,9 millió font.

Azt is megállapították, hogy sok gyereknek javára válna a mandulaműtét, mégsem operálják meg őket: 15 764-nek volt elég sok és elég súlyos torokgyulladása ahhoz, hogy kivegyék a manduláját, de csak 2144-nek (13,6 százaléknak) távolították el.

A tudományos tényeken alapuló brit egészségügyi irányelvek szerint ahhoz, hogy egy gyerek számára előnyös legyen a műtét, egy év alatt hétnél több, vagy két egymást követő évben évente öt, vagy három egymást követő évben évente három dokumentált, kivizsgált torokgyulladáson kell átesnie.

 

Kapcsolódó cikkünk

Ezzel szemben az elemzésből az derült ki, hogy a megműtött gyerekek 12,4 százalékának volt évente 5-6 torokgyulladása, 44,7 százalékának évente 2-4, 9,9 százalékának évente csak egy.

"Azoknak a gyerekeknek, akiknek az irányelvekben előírtnál kevesebb torokgyulladása van évente, nem jelent előnyt a mandulaműtét, mivel a torokgyulladások maguktól is ritkábbá válnak a későbbi években" - mondta Tom Marshall, az egyetem professzora.

Másfelől azoknak a gyerekeknek a többségét, akik elég sokszor szenvednek súlyos torokgyulladástól, nem operálják meg, hogy kivegyék a manduláját. A vizsgált 12 év alatt az arányok nem sokat változtak.

"A gyerekeknek talán többet árt, mint használ a mandula kivétele. Azt találtuk, hogy még a súlyos torokgyulladásoktól gyakran szenvedő gyerekeknek is csak töredéke esik át mandulaműtéten, kétséges tehát, hogy az operáció valóban használt-e valaha a gyerekeknek" - mutatott rá Marshall.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?