Megduzzad, kivörösödik, felforrósodik és fáj – körülbelül ezt jelenti az ízületeknek a köszvény. A betegség ellen nemcsak gyógyszerek léteznek, hanem helyes étkezéssel is sokat tehetünk ellene.
Kristályok az ízületben
A köszvény esetében a purin-anyagcserével lépnek fel gondok. A purinok az új sejtek felépítéséhez szükségesek (purint amúgy minden sejtünk és az élelmiszerek is tartalmaznak). A felesleges purint szervezetünk lebontja, ennek során húgysav keletkezik. Normális esetben a purin teljes mértékben kiválasztódik, néhány embernél azonban ez nem működik rendesen. Az érintettek húgysavszintje magasabb, és húgysavkristályok rakódnak le a szöveteikben. Elsősorban az ízületek fájdulnak meg. A vér magas húgysavszintje gyakran már korán kimutatható. Ugyanakkor az ízületi fájdalmak sokszor csak 30 éves kor után lépnek fel. Ha a húgysavszint állandóan magas, akkor jöhet a köszvényroham, ami akut fájdalmakkal jár. Nagyon gyakran a nagylábujjnál lép fel, de a térdben és az ujjakban is előfordul.
A fülporcban is kialakulhat
A köszvény különleges helyeken is felléphet, így például a fülporcban. Ebben az esetben a kristályok a bőr alatt halmozódnak fel. Kisebb csomókat képeznek, fehér foltokkal. Van emellett veseköszvény is, amikor a kristályok a vesében rakódnak le. Vesehomok képződik, amiből aztán vesekő alakulhat ki.
Az első roham általában éjjel következik be, és ha nem kezelik, akkor órákig, napokig tarthat. A fájdalomcsillapítók az akut panaszokat csökkenthetik. Ezután akár hónapokig is eltarthat, amíg a következő roham bekövetkezik. Idővel viszont az ízületek mozgásképessége csökkenhet, például az ujjaknál.
A férfiakat gyakrabban érinti
Általában a 40–60 év közötti férfiakat, tehát a valamivel idősebb korúakat sújtja a betegség. Ráadásul a köszvény az ipari államokban gyakoribb, mint a szegényebb országokban. Mindez a különböző étkezési szokásokra vezethető vissza. Az érintetteknél általában túlsúly, diabétesz, magas vérzsír-értékek és magas vérnyomás fordul elő. A köszvény 99 százalékban örökletes, ám más, súlyos betegség következménye is lehet.
Az első roham általában éjjel következik be, és ha nem kezelik, akkor órákig, napokig tarthat.
Mi árt a betegnek?
A kockázati tényezők közé tartoznak a kiadós étkezések, amelyek purinban gazdag ételekből állnak, de árt a köszvényeseknek a rendszeres és nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, különösen a söré. Ezek az étkezési és ivási szokások elősegítik a húgysavszint emelkedését. A húsok, a kolbász és különösen a belsőségek purinban gazdagok. Aránylag sok a purin a lazacban és a heringben, de más tengeri állatokban is. Az egészségtelen étkezés mellett a túlsúly és a mozgáshiány is kiválthatja a köszvényt. A kezelés elsősorban a húgysavszint csökkentésében rejlik. Minél előbb kezdődik a terápia, annál jobb. Mindemellett segít az étkezési szokások és azéletmód megváltoztatása. Aki túlsúlyos, és sikerül lefogynia, az ily módon csökkenti a köszvényrohamok kialakulásának esélyét. Azalkoholt és a zsíros, purinban gazdag ételeket is kerülni kell. A legfontosabb azonban, hogy naponta legalább két liter folyadékot igyon az érintett, elsősorban teát és vizet.
(házipatika)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.