Korunk kórja: az alkoholizmus

Az Egészségügyi Világszervezet tagállamainak többsége ugyan kidolgozott valamilyen alkoholpolitikát, amely alapvetően az alkoholárak hatósági ellenőrzésére, a fogyasztás csökkentésére, alkalmi szondáztatásokra, ill. az alkoholvásárlás korhatárhoz kötésére irányult, azonban az erőfeszítések mindenütt csekély eredménnyel jártak.

Az idült májbetegségek és a májzsugor, azaz a májcirrózis előfordulása a szeszesital-fogyasztás emelkedésével és az eladott italok minőségének romlásával párhuzamosan nő. Számos más emésztőrendszeri gyulladás, fekély, idegrendszeri és rákos megbetegedés tulajdonítható a mértéktelen alkoholfogyasztásnak. További súlyos gondot jelent az alkoholista társadalom összetételében a nők és a fiatalok arányának növekedése.

Az alkoholtartalmú italok töretlenül növekvő népszerűségüket minden bizonnyal a központi idegrendszerre gyakorolt hatásuknak köszönhetik. Ez a tudati, érzelmi és értelmi állapot áthangolódását, bódulatát jelenti, amely a legtöbb emberben kellemes érzést vált ki. Mindez a hangulat fokozódásában, a belső feszültségek oldódásában, a szorongás csökkenésében, a problémák kezelhetőbbé válásában, elfeledésében, a kapcsolatteremtés fesztelenebbé, olajozottabbá tételében nyilvánul meg. Az alkohol természetesen nem javítja a képességeket, legfeljebb csak azt az érzést kelti. A „fékek“ felengedése mégis segíthet bizonyos gátolt képességek könnyebb kibontakoztatásában. A depresszió, valamint a szorongásos kórképek súlyossága a probléma-ivás mértékével (vagy éppenséggel mértéktelenségével) arányosan fokozódik. Hasonló összefüggés áll fenn az alkoholizmus és az öngyilkosság között.

Az ital tehát egyfelől a szórakozás, illetve a társas események fontos segítője, feltétele lett, másfelől a feszültséglevezetés, a problémamegoldás hibás öngyógyító eszközévé vált.

Az elfogyasztott ital mennyisége alapján a következő csoportok állíthatók fel:

1. Az absztinensek évekig, évtizedekig, esetleg egész életükben nem isznak alkoholt.

2. A társasági ivók rendszeresen nem költenek italra, és csak bizonyos esetekben – összejöveteleken, társasági alkalmakkor – isznak.

3. A rendszeresen, de mértékletesen ivók az italt a táplálkozás örömeinek részeként fogják fel, általában jellemző rájuk az igényesebb italok fogyasztása. Sokszor isznak, de lerészegedni nem szoktak.

4. A ritkán, de mértéktelenül ivók képviselői egyes alkalmakkor, pl. házibulikon akár a részegségig is eljutnak.

5. A nagyivók sokszor és sokat isznak, de az alkoholbetegség tünetei még nem látszanak meg rajtuk.

6. Az iszákosok rendszeresen részegek, de az alkoholfüggés tünetei még nem látszanak meg rajtuk.

7. Az alkoholisták esetében az italozás már alkoholfüggéshez, ital hiányában megvonási tünetek fellépéséhez vezet.

Orvosi értelemben az iszákosok és az alkoholisták számítanak alkoholbetegnek. Ide tartozik a társadalom jelentős bár még egy számjegyű százaléka, a náluk kb. háromszor annyian levő mértéktelenül ivók pedig a veszélyeztetettek csoportját alkotják.

Milyen út vezet az alkoholizmusig?

A szervezetbe kerülő alkohol a gyomor-bél rendszerből felszívódva a májba kerül. Itt az alkoholból enzimatikus úton acetaldehid képződik, amely azonban erős méreg. Az acetaldehid felszaporodása mérgezéses állapotot idéz elő, ez okozza az italozást követő rossz közérzetet, a másnaposságot. Az acetaldehidet egy további enzim bontja, amelyet viszont az alkohol serkent. Éppen ezért az újabb ráivás segít túljutni a rossz közérzeten, ugyanakkor egyenes útként vezet az alkoholfüggőség kialakulásához.

Az alkoholbetegség jellemzői

rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás, melyet gyakran lerészegedés követ,

a részegség során a társadalmi-etikai normák különböző mértékű megsértése,

szervi károsodások: gyomor-bél hurut, májbetegségek, idegrendszeri problémák, rosszindulatú daganatok,

a társadalmi helyzet megrendülése,

családi problémák fokozódása,

állandó anyagi gondok,

alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek.

Bár az elmúlt évtizedekben a nők aránya jelentősen növekedett az alkoholisták körében, továbbra is a férfiak vannak túlnyomó többségben. Az alkoholista férfi általában 18-24 éves korában válik iszákossá, míg a nők körében ez némileg később kezdődik. Férfiaknál az alkoholbetegség 10-20 év alatt fejlődik ki, ezért a legtöbb „befutott“ alkoholista 30-50 év között van. Az egyedülállók könnyebben válnak az alkohol rabjává, viszont az alkoholbetegek családi kötelékei is gyakrabban bomlanak fel. Bár a fizikai munkát végzők körében legnagyobb az alkoholbetegek aránya, azért szép számmal akadnak alkoholisták a jobb gazdasági helyzetű és a magasabb társadalmi osztályok képviselői között is. Az alkoholbetegek közül sokan dolgoznak végzettségükhöz, szakképzettségükhöz képest alacsonyabb beosztásban. A család szerepe is jelentős a betegség kifejlődésében, hiszen az alkoholisták több mint felénél egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. A családi halmozódás kialakulása a családi mintához hasonulás következménye.

Veszedelmes ellenségek

A máj legveszedelmesebb ellenségei: a zsír és az alkohol. Ha a zsírdús táplálkozás mellé túlzott alkoholfogyasztás és gyógyszerezés társul, szinte bizonyosan zavarok támadnak a máj működésében.

A legsúlyosabb májbetegség a májzsugorodás, ismertebb nevén májcirrózis. A betegség következtében a máj megnagyobbodik, szövetei átalakulnak, egyre kevésbé képes ellátni feladatát.

A szomorú statisztika szerint minden második olyan ember, aki húsz éven át naponta 50-100 gramm alkoholt elfogyaszt, negyven év fölött számíthat a májzsugorodásra.

A későn felismert, kezeletlen májcirrózis a májműködés leállásához, májkómához vezethet, ami menthetetlenül a beteg halálát jelenti.