Egy magyar mondás szerint egy gyermek nem gyermek!

E régi – elég kegyetlenül hangzó – magyar szólásmondás biológiai és társadalmi szempontból közelít az igazsághoz.

E régi – elég kegyetlenül hangzó – magyar szólásmondás biológiai és társadalmi szempontból közelít az igazsághoz. Egy WHO-elemzés szerint például az első terhesség és szülés során valamivel magasabb anyai és magzati kockázattal kell számolni (a gyakoribb spontán vetélés és koraszülés miatt), mint a második-harmadik-negyedik terhesség és szülés esetében. Ezek jelentik a legkisebb veszélyt mind az anyára, mind a gyermekre nézve. Az ötödik és további terhességekben a kockázat újra emelkedik.

Más tényezők állnak azonban az első terhesség fokozott kockázata, és megint mások a sokadik terhességeké mögött. A családtervezés kezdetén a női szervezet még nem készült fel kellően a terhességre és szülésre. (Az első szülés során némileg gyakoribbak a szülési sérülések, bizonyos veleszületett rendellenességek és csecsemőbetegségek.) A biológiai tényezőkön túl a tudatiak sem lényegtelenek. ĺgy például az első újszülött gondozása során nincs még meg az anyának az a szakismerete, mint a későbbieknél.

A sokadik terhességekben inkább az anya és magzat immunológiai összeférhetetlenségéről (ilyen volt régen az anya és magzata közötti Rh-vércsoport, jelenleg az AB0 vércsoport-különbözőség) és a női szervezet bizonyos fokú elhasználódásáról lehet szó. Hiszen a terhesség és a szülés élettani folyamat, de figyelembe véve a nők két vagy három műszakját, a sok terhesség még a férfiakénál ellenállóbb női szervezetet is túlterheli. Mindezeket tekintetbe véve leszögezhetjük: balgaság nem vállalni a második és a harmadik gyermeket, hiszen biológiai szempontból már minden tekintetben sokkal kisebb a kockázat, mint az elsőnél. A második és harmadik gyermek megszületése sokkal könnyebb, és rövidebb ideig tart. Ráadásul az egykék tulajdonképpen hátrányos helyzetű gyermekek. Értelmi szintjük 5%-kal elmarad attól az értéktől, amelyet akkor érthetnének el, ha testvérük lenne. A gyermek számára ugyanis a testvér a legfontosabb társaság, akit a legszélesebb értelemben taníthat, és akitől tanulhat. A felnövekedés és a társadalmi beilleszkedés során is a testvér(ek) jelenti(k) a legfontosabb segítséget. Velük és általuk éli meg a gyermek legkönnyebben a szocializáció nehéz folyamatát. E nélkül gyakrabban fordulnak elő aránytévesztések mind a gyermek, mind a szülők részéről (túlzott önzés és magányosság). Mindezek hátrányos következményei a későbbi életben jelentkező személyiségzavarokban, devianciákban, sőt a lelki (pszichiátriai) betegségek gyakoriságában is lemérhetők. Mai rohanó életünkben a szülőknek a kívántnál kevesebb ideje marad a gyermeknevelésre. Legalább legmegfelelőbb közegüktől, a testvérektől ne fosszuk meg őket!

Végül még egy, szerencsére ritka, de tragikus okot is megemlíthetünk. Azok a porig sújtott szülők, akik valamilyen szerencsétlenség (baleset vagy betegség) következtében elvesztették egyetlen gyermeküket, mindenképpen pótolni szeretnék a pótolhatatlant. De erre életkoruk miatt sokszor már nincs mód. A több gyermek még e ritka szerencsétlenséget is valamivel elviselhetőbbé teszi.

Az egyke hátrányait az élet egyértelműen igazolta. A túl alacsony születésszám társadalmi veszélyét főleg a népesség életkormegoszlásának kedvezőtlen alakulása jelenti. A jelenlegi tendenciákat figyelembe véve a jövőben egyre magasabb lesz a nyugdíjasok aránya, ugyanakkor mind kevesebben lesznek munkaképesek.

Részletek dr. Czeizel Endre Az egészséges utódokért című munkájából

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?