Az öregedés árulkodó jelei a nyakon

Az öregedés első jelei a nyakon mutatkoznak, mégpedig 25 éves kor körül. Megfelelő odafigyeléssel, ápolással ez a folyamat lényegesen lelassítható.
A nyak bőrében kevés zsírmirigy van, ezért könnyebben veszíti el a nedvességet.

Az öregedés első jelei a nyakon mutatkoznak, mégpedig 25 éves kor körül. Megfelelő odafigyeléssel, ápolással ez a folyamat lényegesen lelassítható.

A nyak bőrében kevés zsírmirigy van, ezért könnyebben veszíti el a nedvességet. Állapotát a széles lapos izom feszessége határozza meg, amely részt vesz a fej mozgatásában és a mimikai mozdulatokban. A kor előrehaladtával ez az izom veszít feszességéből, de rendszeres tornával a folyamat lassítható. A nyak bőre csaknem semmi zsiradékot nem tartalmaz, ezért jelennek meg oly korán rajta a ráncok. A fiatalos nyak szempontjából rendkívül fontos a helyes fej- és testtartás. A rendszeres mozgásnak köszönhetően ezért olyan szép a balettáncosnők nyaka. A lehajtott, fej, az előretolt vállak a legbiztosabb utat jelentik a ráncok kialakulása felé, amelyeket csak plasztikai műtéttel lehet eltüntetni. Üléskor is ügyeljünk arra, hogy ne lógjon a fej, mert ez könnyen a kellemetlen toka kialakulásához vezet, és a ráncképződést is elősegíti.

Fontos, hogy a különböző krémekkel ne csak az arcot kenjük be, hanem folytassuk a krémezést egészen a dekoltázsig, esetleg vásároljunk speciális, nyakra való készítményeket. Hetente egyszer vastagon kenjük be a nyakat tápláló, zsírosabb krémmel, majd tegyünk rá fóliát, de ne túl szorosan. Ehhez a szezám-, ricinus-, kukoricamag- és avokádóolajat tartalmazó krémeket ajánljuk. A nyak bőre meghálálja, ha kerüljük a túlságosan szárító szappanokat. Évente egyszer lepjük meg magunkat luxuskészítményekkel, ampullás bőrkúrákkal, öregedés-gátló szérumokkal.

Nyaktorna: kulcsolja össze a kezét a tarkóján, majd támassza a nyakát a nyomással ellentétesen. Utána tegye a kezét elől a nyakára, és próbálja meg a fejét előre nyomni. Mindkét alkalommal 20-20 másodpercig nyomja a fejét, és tízszer ismételje meg a gyakorlatot.

Reggelente felváltva hideg-meleg nedves kötést helyezzen lazán a nyaka köré. A kötést egy-egy percre hagyja a bőrén, majd váltogatva a hőfokot, háromszor cserélje a kötéseket. Éjszakára búzacsíra- vagy földimogyoró-olajba áztatott sálat tegyen a nyakkörnyékre, kendővel rögzítse és tartsa melegen.

Könyök: Különösen száraz, ráncos terület. Itt mérhető le, hogy menynyire teljes a szépítkezési programja, mennyire ügyel külsejére. A gondos napi ápolással megelőzhető pikkelyesedése, ekcémás szárazsága. Rendszeres bőrradírozással folyamatosan puhítható, fiatalítható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?