Az agyunkban dől el, szeretjük-e a zsíros ételeket

hasábburgonya k

Az emberek túlnyomó többségének étrendje – főként a nyugati világban – a zsíros fogásokra épül. Egy friss kutatás annak próbált utánajárni, milyen agyi folyamatok állhatnak emögött.

A zsíros ételek egészségre gyakorolt hatásait a legtöbben már jól ismerhetik. Megterhelik a gyomrunkat, hasmenést és gyomorfájdalmakat okozhatnak, és még a túlsúly kialakulásában is szerepük van. Mégis szívesen fogyasztjuk, nemcsak a hazai konyha, hanem a nyugati országok étrendjében is kiemelt szerep jut a zsíros fogásoknak. Egy friss kutatásban most annak jártak utána, milyen idegrendszeri mechanizmusok váltanak ki jutalomérzetet a zsírok fogyasztását követően.

Sok élelmiszer fogyasztásakor a síkos, olajos érzet is pozitív hatást kelt az emberekben, még az olyan édességek kapcsán is, mint például a fagylalt. A Nature cikke szerint a kutatók megpróbálták feltérképezni, hogy emögött milyen agyi folyamatok állnak. Fabian Grabenhorst, az egyesült királyságbeli Oxfordi Egyetem idegkutatója a kollégáival többféle, különböző zsír- és cukortartalmú turmixot készítettek, majd sertésnyelvek segítségével mérték fel azok textúráját, illetve hogy milyen olajos érzetet kelthet a fogyasztásuk.

Ezt követően 22 résztvevőnek kellett megkóstolnia ugyanezeket a turmixokat, miközben agyi MRI-vizsgálatot végeztek el rajtuk, hogy az idegrendszerben végbemenő folyamataikat vizsgálják. Azt is meg kellett mondaniuk, mennyit fizetnének az elfogyasztott turmixért – ebből arra próbáltak következtetni, mennyire ízlik nekik az adott ital. A válaszadók minél többet fizettek volna a megkóstolt turmixért, annál nagyobb aktivitást mértek az agy frontális lebenyéhez tartozó orbitofrontális kéregben. A vizsgálat után egy ingyenes vacsorát is biztosítottak számukra, amelyen zsírosabb és kevésbé zsíros falatokat is felkínáltak számukra. Azok a résztvevők, akiknél korábban erős aktivitást mértek a frontális kéregben, a zsírosabb ételekből is többet fogyasztottak. Ez tehát igazolja a kutatók szerint, hogy az orbitofrontális kéreg aktivitása jelentős szerepet játszik abban, mennyire szeretjük a zsírban gazdag ételeket. A kutatók remélik, hogy felfedezésük a későbbiekben új testsúlycsökkentő eljárások kifejlesztéséhez is hozzájárulhat.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?