A nagyi receptje segít

Öltözködésben, hajviseletben továbbra is természetes maradt. „Rosszul érzem magam a saját bőrömben, ha kimázolnak, és rám aggatnak mindenféle rongyot.”

A rumlit hamarabb megszokta. „Nincs vele különösebb problémám. Azért nem lépek fel havonta harmincszor, bár az utóbbi hetek zsúfoltak voltak, turnéztunk a zenekarral, hatvan koncertünk volt Szlovákia-szerte, sokat utaztunk, s ez eléggé fárasztó volt. Volt viszont egy bevált receptem erre az esetre is: amint befejeztük a fellépést, mindjárt lefeküdtem. Nem ültem be a bárba, nem éjszakáztam, ez nem szokásom, fontosabb, hogy kialudjam magam. Másnap már megint mentünk tovább, s az úton nem tudtam volna kipihenni magam.”

Az utazgatás, a hatvan koncert nem gyerekjáték. Ugyanúgy kondíció kell hozzá, mint a jó sporteredményhez. Egy-egy fellépés felér akár egy versennyel. „Sokat ugrálok, bizony vigyázni kell, hogy bírjam szusszal. Igyekszem az életmódomat úgy alakítani, hogy ne legyen gondom. Sokat segít az is, hogy otthon, Eperjesen szteppelni járok a Táncszínházba, persze, ez nem rendszeres.”

A feljátszások, próbák néha egész nap tartanak, de ilyenkor is ügyel arra, hogy normálisan étkezzen. Volt idő, amikor csak bio élelmiszereken élt. „Tizenöt éves koromtól néhány évig nem ettem húst, s ezen belül volt egy időszak, amibe ez is belefért. Egy barátnőmmel megpróbáltuk kihagyni az étrendből mindazt, amiben tartósítószer van. Fél évig csak sült krumplit, kölest, lenmagot meg hasonló dolgokat ettünk. Hamar feladtuk, egyrészt abban az időben nehéz volt Eperjesen kapni ilyesmit, nem volt nagy a választék, no meg nem is a diáklányok pénztárcájához szabták az árakat. Most újra próbálok visszatérni az akkori szokásomhoz, persze nem annyira szigorúan, mostanság kombinálom az ételeket, s főleg sok salátát eszem.”

Gyermekkorában megszokta a természetjárást, szülei nagy barlangászok voltak, s a gyerekeket is rendszeresen magukkal vitték túráikra, bolyongásaikra. Katka, aki talán ennek hatására vágyott arra, hogy régész legyen, élénk leányka volt, két fiúval is felért. Nem is anynyira magával, mint inkább húga, Veronika fizetett rá nővére kalandvá-gyára. Egyik alkalommal a vidám hancúrozás vége az lett, hogy Veronika felhasította a fejét, varrni kellett a sebet, másik alkalommal meg arra vette rá Katka, hogy gumicipőben rúgja ki az üvegajtót. Megint csak műtőasztalra került. De Katka sem úszta meg csínytevéseit mindig ép bőrrel: egyszer a biciklikerékbe dugta a lábát, aztán egy pemzlit szúrt a combjába. Hősiesen viselte baleseteit, csak attól rémült meg, ha a mama elővette a fertőtlenítő spray-t. Attól képes volt világgá menni...

Negyedik elemibe járt, amikor vakbélműtétje volt, egyenesen az iskolából vitték kórházba. Nem sírt, sőt... Alig volt túl a műtéten, már felmászott az ablakpárkányra, hogy integessen egy barátnőjének, aki a kórházzal szemben lakott. A nővérkék majdnem infarktust kaptak, amikor észrevették. Nyilván nem hagyták szó nélkül... Talán ezért is ódzkodik ma is a kórháztól, az orvosoktól. Szerencséjére nem gyakran van rájuk szüksége.

„Krónikus náthában szenvedek, de ezt próbálom antiobiotikumok meg egyéb gyógyszerek nélkül kezelni. Ha érzem, hogy valami kerülget, bekapok egy-két C-vitamint, és használom a nagymamám gyógyszerét: egy hagymának levágom mindkét végét és megszórom cukorral. Két nap múlva levet enged, ezt iszom, s ettől elmúlik a torokfájásom. Hiszek a homeopatikus készítményekben. Van egy barátom, aki Kínában tanult, s ha szükségem van valamire, meglátogatom. Nem vagyok jó beteg, fegyelmezetlen vagyok, van úgy, hogy két nap után fütyülök mindenre. Főleg, ha egy kicsit jobban érzem magam.”