Durva anyácska

JARÁBIK BALÁZS

Bár rövidtávon Oroszország a győztes a grúz konfliktusban, hosszabb távon azonban könnyen az ország integritása mehet rá Dél-Oszétiára és Abháziára. Addig viszont egy új nyugati–orosz szembenállás – figyelem, nem hidegháború! – lehet a nemzetközi politika egyik sarkköve.

Bár Koszovó kétségtelenül hasonlítható Pandora szelencéjéhez, a hetvenezres lakosú Dél-Oszétiát és a kétszázezres Abháziát vajmi nehezen lehetne életképes országgá kovácsolni a Kaukázusban. Ergo, ezek az „országok” majd kérik a felvételüket az Orosz Föderációba (Oroszország hivatalos neve). Ha Moszkva precedensről beszél Koszovóval kapcsolatban, akkor ez vajon mi lesz? Ráadásul az oroszok nemigen következetesek, hiszen a két parányi tartomány elismerése mellett illett volna Koszovó függetlenségét is vállalni. Nem tehették. Ennyi, státusukkal elégedetlen és (főleg a múltban) elnyomott kisebbsége a világon senkinek sincs. Ezentúl ők is azzal érvelnek a csecseneknek, az oszétoknak (ha egyesülnek, nem akarnak külön államot), az ingusoknak vagy a tatároknak, hogy Dél-Oszétia és Abházia nem precedens, hanem teljesen egyedülálló kérdés? A legnagyobb gond, hogy mit kezdenek a Szibériában immáron hétmillió (tulajdonképpen illegális) kínaival, amely 21 millió ott lakó „oroszra” elég szép szám. Ferde szemmel néznek rájuk?

Nem hiába húzzák a szájukat a szerbek – Moszkva lépése kifogta a szelet a „Koszovó ellenes harc” vitorlájából. A másik oldalon viszont Szaakasvili grúz elnök éppen Szerbiától vehetne jó példát. Grúzia ezt a helyzetet úgy tudná a maga javára fordítani, ha nem Vojiszlav Kostunicát (a Koszovó- vagy halálvonal fő képviselőjét), hanem Borisz Tadicsot képviselné, aki az „EU az első” vonal megalkotója. Ha a grúzok lemondanak.

Ami pedig talán a legrosszabb – az oroszok túlnyomó többsége támogatta a keményvonalas fellépést. Ráadásul az egész orosz politikai elitnek meggyőződése, hogy a grúz konfliktus egyszerűen a Nyugat provokációja, a két tartomány függetlensége az új Oroszország külpolitikai doktrínája, és ha vannak nyugati „normák” (például emberi jogok, a nemzetközi jog tisztelete), azt elsősorban a Nyugat tapossa lábbal. Vagy egyszerűen nincsenek, j.b tvoj maty! Ebből egyenesen következik az orosz anyácska (rogyina maty) mint a világ (de legalábbis a régió) megmentőjének szerepe, vagyis lesz minek örülnünk. Moszkva azonban a túlreagált katonai fellépésével elvesztette a „soft power” (az úgynevezett finom hatalom) dimenzióját, ami nélkül még középtávon sem tud tartós hatalmi bázist kiépíteni, tartós katonai jelenlétre meg rámehet a petródollárok nagy része. Ebben a helyzetben az EU-nak nem kell sem betojni az orosz energiafegyvertől, sem keménykedni. Csupán megerősíteni, bizonyítani és hatékonyabban kommunikálni Moszkvával és Kelet-Európával azokat a szabályokat, amelyek Közép-Európát is kihúzták a kommunista latrinából.

Egy időre legalábbis.