Čaputová: A szlovák alkotmányt nem elég egyetlen napon ünnepelni

caputova k

A szlovák alkotmányt nem elég csak egy napon ünnepelni az évben, hanem 365 napon keresztül be kell tartani – jelentette ki az államfő.

Sokan csak azt tartják alkotmányosnak, ami az ő szemszögükből helyes. Minden mást pedig, amivel nem értenek egyet, alkotmányellenesnek minősítenek. Arra a kérdésre, hogy az alkotmány kapcsán milyen módosítás kellene, hajlamos vagyok azt mondani, hogy leginkább a hozzáállás megváltoztatására van szükség

– mondta Zuzana Čaputová.

A köztársasági elnök figyelmeztetett, az alkotmányt nem aszerint kell értelmezni, hogy éppen ki milyen hatalmi pozícióban van, és melyek azok a szempontok, amelyek megfelelnek számukra.

Az államfő szerint a szlovák alkotmány napját arra kellene felhasználniuk a politikusoknak, hogy olyan környezetet teremtsenek, amelyben az alkotmány természetes tiszteletet élvez, és betartása magától értetődő lesz.

Éppen ezért nem elég csak egy napot ünnepelni az évben, hanem mindenekelőtt 365 napon kell betartani

– tette hozzá.

A parlament 31 éve, négy hónappal az önálló Szlovák Köztársaság megalakulása előtt, 1992. szeptember 1-jén szavazta meg az Alkotmányt. A jelenlévő 134 képviselő közül 114-en szavaztak mellette, 16-an ellene, 4 képviselő pedig tartózkodott. A szlovák alkotmány napja 1994 óta munkaszüneti nap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?