Szomorú hírek érkeztek a Buckingham-palotából

f

II. Erzsébet már 95 éves, ezért érthető, hogy egyre kevesebbet mutatkozik a nyilvánosság előtt. Egészségi állapota tavaly év végén romlott meg, amikor először jelent meg sétapálcával, februárban pedig elkapta a koronavírust.

A Buckingham-palota most bejelentette, hogy a királynő egyre kevesebb nyilvános eseményen fog részt venni. A Daily Mail információi szerint Erzsébeten korából kifolyólag egyre inkább érződik "a fáradtság és a kimerültség, amely a hosszú élethez tartozik". A források azt is hangsúlyozzák, hogy Erzsébet "nem beteg, csak fáradt". 

Ez azt jelenti, hogy az uralkodó továbbra is részt vesz majd a különböző eseményeken, de a fia, Károly herceg és felesége, Camilla hercegné helyettesítik majd a nyilvános beiktatásokon, ahol órákig kellene talpon maradnia.

A királynő egészségi állapota az elmúlt hónapokban találgatások tárgya volt. Még mielőtt elkapta volna a koronavírust, a Windsori kastélyban találkozott az új védelmi miniszterrel, Eldon Millarral és a távozó miniszterrel, James Macleoddal. "Hogy van?" kérdezték tőle a miniszterek, mire ő azzal válaszolt. "Amint látják, nem tudok mozogni - mondta Erzsébet.

Legfrissebb fotók Erzsébetről a galériában! 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?