Ján Tribula a Let’s Dance műsorában vallott

Ján Tribula

A riporter hitéről beszélt a műsorban.

„A húsvét a legnagyobb keresztény ünnep. A remény ünnepe, és egyben alkalom arra is, hogy templomba menjünk, csendben legyünk és hálát adjunk. Volt valaki, aki feláldozta magát értünk, és azt mondta, hogy ha becsülettel éljük ezt az életet, akkor a végén a halál nem kell, hogy bárminek is vége legyen. Gyermekként megéltem a húsvétot. Nagypénteken, amikor szigorú böjt van, nem ettünk húst, még a finomságokkal teli kosarak megáldását is imádtam, amikor a templomba jövet nagyon éhesek voltunk” – mondta, és intimebb dolgokat is megosztott.

„A hit gyermekkorom óta velem van. Hatéves koromban kezdtem el ministrálni, és édesanyám azt mondta, hogy ha elmész plébánosnak, veszek neked egy lovat. Ez nagy kísértés volt, mert akkoriban arról álmodtam, hogy saját lovam legyen. De aztán jön a pubertáskor, az első szerelmek, és ez az álom elszállt. Így hát saját magamnak kellett pénzt keresnem a lóra. A hit olyan számomra, mint egy iránytű, minden nagyon intim, még az Istennel való beszélgetések is, ritkán beszélek róla így nyilvánosan. Egy hívő ember soha nincs egyedül” – tette hozzá. 


 

(zivot.pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?