Pozsonyban a Rolls-Royce Cullinan

Rolls-Royce Cullinan
Pozsony |

Múlt héten tartotta első szlovákiai sajtótájékoztatóját a Rolls-Royce, a márka első négykerék-meghajtású SUV modelljét, a Cullinant mutatták be Pozsonyban. A rendezvényről az Új Szó sem hiányzott; szemügyre vettem az autót, de annak is próbáltam utánajárni, hogyan készül a brit luxusmárka a közelgő brexitre, tehát NagyBritannia távozására az Európai Unióból.

 

Tavaly nyáron még a brit nagykövet pozsonyi rezidenciájában néztem végig néhány újságíróval egy fogadás keretén belül a Cullinan világbemutatóját. A hatalmasnak tűnő Rolls azóta bejárta a világot, Európa fontos fővárosaiban is bemutatkozott, s most az egyszer a márka Pozsonyt sem hagyta ki. Miért?

Növekvő eladások

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, a Rolls-Royce azért döntött a szlovákiai sajtótájékoztató megrendezése mellett, mert tavaly a régióban tapasztalt eladási mutatók 30 százalékos emelkedéséhez a szlovák piac is jelentősen hozzájárult. Akár hiszik, akár nem, Szlovákiában is kelendő portéka a Rolls-Royce. Persze Szlovákia esetében az eladáson való részesedés jelenthet annyit is, hogy egy helyett két autót adtak el, vagy kettő helyett hármat. Pontos adatokat nem árulnak el, a márka filozófiája szerint ugyanis titoknak számítanak a pontos eladási számok.

Mindenesetre a fogalomnak számító brit márka felfigyelt arra, hogy az országban egyre jobb eredményeket tud elérni a Rolls-Royce Motor Cars Prague társaság. Igen, a prágai márkakereskedés árusít Szlovákiának is, a régióban ugyanis ez a Rolls-Royce egyetlen márkakereskedése. Bécsben csak szervizközpont van, Budapesten vagy Krakkóban sincs márkakereskedés. Egyet üzemeltetnek Varsóban, de Prágával összehasonlítva ez jóval messzebb van.

„Számos sikeres rendezvényt abszolváltunk már a Magas-Tátrában és Szlovákiában, ám ez az első hivatalos sajtótájékoztató, az első igazi modellbemutató a szlovák piacon” – büszkélkedett Karel Kadlec, a prágai Rolls-Royce igazgatója. Úgyhogy aki eddig hiányát érezte annak, hogy az országban még nem volt Rolls-Royce-sajtó, annak mostantól ezt az űrt is sikerült kitölteni az életében.

Az autó

A Cullinan – mint korábban megjegyeztem – újdonság ugyan, de nem a szó szoros értelmében. A RollsRoyce számára legfontosabb piacokon már tavaly bemutatták, világkörüli turnéja így már több mint fél éve tart. Szlovákiai viszonylatban viszont mégis újdonság.

A világon valaha talált legnagyobb gyémántjáról kapta a nevét. Amit meg kell jegyeznem, hogy az autó bár masszív és robusztus benyomást kelt, élőben sokkal kisebb, pontosabban nem annyira nagy, mint amilyennek a képeken tűnik.
Ahogy Frank Tiemann, a RollsRoyce közép- és kelet-európai piacának kommunikációjáért felelős igazgatója leszögezte, a márka számára továbbra is a Phantom marad a zászlóshajó. Az a modell, amely kompromisszumok nélküli luxust kínál, amelynek repülőszőnyegfutóműve etalonnak számít. „A Cullinan újrafogalmazta azt a luxust, amit a Rolls-Royce képvisel” – fűzte hozzá Frank Tiemann. Szerinte ez az a Rolls-Royce, amellyel azon túl, hogy a gyermekeket kényelmesen elvihetjük az iskolába, elmehetünk egy opera-előadásra és még arra is lehetőséget ad, hogy a MagasTátrában egy dombtetőn levő, nehezen hozzáférhető víkendházunkba is eljussunk. Mintha erre más autó nem lenne képes, de rendben, tegyük félre az iróniát, ilyen luxust más 4x4-es meghajtású SUV garantáltan nem tud kínálni.

Például, ha valamilyen szép helyen autózunk, s szeretnénk élvezni a kilátást, elég betolatni a kilátás irányába, kinyitni a csomagtartót, amelyből egy gombnyomásra két bőrülés is kitolódik. Az ülések között kiemeljük az asztalkát, elvesszük az autóban hűtött rekeszben tárolt pezsgőt, a kristálypoharakat, és ennyi. Másra már nagy valószínűséggel nem lesz szükségünk.

 

Kapcsolódó cikkünk

A motor

A technikai paraméterekről se feledkezzünk meg. A Cullinanhez egyfajta erőforrást rendelhetnek, mégpedig a 6,75 literes twin-turbo 12 hengeres Rolls-Royce motort, 563 lóerő és 420 kW teljesítménnyel, melynek forgatónyomatéka 850 Nm. Egyelőre csak álmodozni tudok arról, mennyire isteni érzés lehet ezt a járgányt vezetni. Arra, hogy kipróbálhassuk, még egy kicsit várni kell, a bemutatók után kapnak csak lehetőséget az újságírók arra, hogy leteszteljék az autót, fokozatosan, minden országban.

Az ár

270 ezer euró áfa nélkül. Ez a Cullinan alapára. A vásárlók több mint 95 százaléka számára viszont ez az összeg nem mérvadó, ugyanis méretre szabott, pontos kritériumoknak megfelelő Rolls-Royce-t akarnak. Ilyen esetben már csak az egyedi szín több tízezer euróval megdobhatja az autó árát, egy személyre szabott Cullinan végösszege a legtöbb megrendelés esetében jócskán túllépi az 500 ezer eurót.

A brexit

Mint egész Európa, egész NagyBritannia és számos brit vagy brit székhelyű cég, úgy a Rolls-Royce is készül a szigetország Európai Unióból való távozására. Azt, hogy pontosan milyen feltételek mellett kerül sor a brexitre, a Rolls-Royce vezetése ugyanúgy nem sejti, mint ahogy per pillanat a brit kormány képviselői és Theresa May miniszterelnök sem. Bármilyen is lesz a brexit, a járgányok szárazföldön való szállítása, a várhatóan hosszadalmas és nehézkes vámellenőrzések miatt komplikált lesz, a RollsRoyce ezért már most számos teherrepülőt vett bérbe, hogy az elkészült autóit könnyedén és gyorsabban tudja eljuttatni klienseihez. Az is biztosra vehető, hogy a vámmal összefüggő pluszköltségek miatt megugrik a Rolls-Royce modellpalettáján levő autók ára, ezért aki Rolls-Royce vásárlásán töri a fejét, az jobban teszi, ha most veszi meg. Most ugyanis olcsóbb – állítják a márka képviselői. Már látom, ahogy a prágai márkakereskedés előtt hosszú tömött sorokban állnak az érdeklődők.

Bármennyire is távol áll tőlem, meg az emberek túlnyomó többségétől ez a világ, meg kell jegyezni, hogy a Cullinan bámulatosan szép autó, ugyanolyan jelenség, mint a Rolls-Royce többi járgánya. Mikor élőben meglátja az ember, néhány másodpercre megáll körülötte a világ, semmi másra nem koncentrál, csak az autóra. Ez az, amire más márka képtelen, amitől Rolls-Royce a Rolls-Royce.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?