Pajero-offenzíva a Törökhegyen

Április első napjaiban ismét terepkocsi-bemutatót tartott a Mitsubishi hazai importőre; ezúttal a Hegyközbe (Záhorie), azon belül is a törökhegyi katonai gyakorlótérre szólt a meghívó.

Mit mondjunk, jobb helyszínt kitalálni vagy festeni sem lehetett volna, főleg hogy az akció reggelén még esett az eső, és a nehéz katonai járművek által kigyúrt csapások helyenként valóságos sártengeren vezettek keresztül. A kipróbálásra váró autók természetesen a Pajero modellcsalád legújabb tagjai voltak, három- és ötajtós karoszszériával, illetve a kínálatban szereplő mindkét motorral (3,2 DI-D – 118 kW/160 LE, 3,5 GDI – 149 kW/203 LE). Harmadikként az ugyancsak Pajero nevet viselő platós pick-up várt bennünket, amelynek 2,5 literes turbódízel erőforrása két teljesítményváltozatban (85 kW/115 LE, 98 kW/134 LE) kapható. A kocsik volánjai mögött most is ugyanazok az Ausztriából érkezett hivatásos tesztpilóták ültek, akik korábban a misérdi vagy a senkőci motocross-pályán hozták ránk sorozatban a frászt. Mert ilyenkor mi, újságírók és más meghívott vendégek csak „utasok” vagyunk, ám az élmény így is rendkívüli. A szériatípusoktól gyakorlatilag semmiben nem különböző – mindössze alul védőlemezzel felszerelt, és univerzálisak helyett durva mintázatú terepabroncsokon guruló – Pajerók valóban hihetetlen teljesítményekre képesek. Super Select összkerékhajtásuk menet közben, 100 km/órás sebességig kapcsolható, és tengelyközi differenciálzárat, illetve felezőt is tartalmaz. S ha mindez kevés, ott van még az elektronikus lejtmenet-szabályozó, vagy a kerekek kipörgését csúszós terepen automatikusan megakadályozó rendszer… Ez a technika, a profi pilóták tudásával kombinálva most is egyik ámulatból a másikba ejtett bennünket, pedig mi magunk is megéltünk már egyet s mást a legkülönbözőbb terepjárók volánjai mögött. Egy szó mint száz, nemcsak maradandó élményben volt részünk, hanem egy fokkal ismét közelebb kerültünk annak megértéséhez, miért verhetetlen a Mitsubishi már évek óta a világ legnehezebb terepversenyének számító Párizs–Dakar Ralin…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?