Opel Astra III: Az első próbautak

Mint a római szám is mutatja, a rüsselsheimiek alsó középkategóriása immár a harmadik nemzedéknél tart. Az új család elsőként ötajtós karosszériával jelent meg a piacokon, és április közepétől Szlovákiában is kapható.

A Trencsénben megrendezett hivatalos hazai bemutatón az első próbautakat is megtehettük az újdonsággal. Tapasztalatainkat a legtömörebben így foglalhatnánk össze: ennek az Astrának csak a neve közös az elődeivel, minden más szempontból teljesen új autó. Külalakja sokkal dinamikusabb, méretei is megnőttek (hosszirányban például 139 mm-rel), szereltsége pedig újdonságok egész sorát hozta a C szegmensbe. Ezek közül az IDS Plus dinamikus futómű érdemel megkülönböztetett figyelmet, mivel egyebek között lehetővé teszi a lengéscsillapítók karakterisztikájának megváltoztatását, az utánfutó stabilizálását, megkönnyíti a hegymenetben történő indulást, kiegyenlíti az alulkormányozottságot és jelzi, ha defektet kapott valamelyik kerék. A kanyarba forduló bi-xenonégős fényszórók is ismeretlenek voltak ebben a kategóriában, csakúgy, mint az elöl és hátul külön műsor hallgatását lehetővé tevő Twin Audio rendszer. A kocsi országúti viselkedéséről ugyancsak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk: a kategóriacsúcsnak számító 2614 mm-es tengelytáv stabilizációs rendszer nélkül is „sínautóvá” teszi az új Astrát, a motorok pedig – legalábbis ami civil szférát illeti – rugalmasak, takarékosak és csendesek. A kifejezetten száguldozni vágyóknak pedig ott van a kétliteres turbófeltöltős benzinaggregát, amely egyébként nemsokára 147 kW-os (200 LE) kivitelben is választható lesz.

Az új Opel Astra ötajtós változata 6 motorral és 5 szereltségi fokozatban jelent meg a piacon; ez összesen 29 választási lehetőséget jelent, 509 900 és 799 900 korona közötti áron. Az autó később kombi és kupé változatban is kapható lesz, a motorok sorát pedig egy új, 1,9 literes, 110 kW (150 LE) teljesítményű turbódízel gazdagítja majd. V. Gy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?