<p>Két napja volt advent első vasárnapja, ugye nem feledkeztetek el róla? Már csak három gyertyagyújtás választ el bennünket a karácsonytól. Ugye ti is várjátok? Vasárnap délután anyuval adventi koszorút készítettünk. Szerintem nagyon szép, igazán egyedi lett. Az alapját anyu csinálta meg, én pedig szárított narancs- és citromhéjjal, dióval, mogyoróval díszítettem.</p>
Ti készítettetek adventi koszorút, vagy vettetek? Előkerült a ragasztópisztoly, ezzel rögzítettem a díszeket. A végén véletlenül még az ujjaim is összeragasztottam. Kópé jót nevetett, azt mondta, olyan lett a kezem, mint a Tyrannosaurus rex lába. Ismeritek ezt a dinoszauruszt?
Az elkészült koszorú első gyertyáját este gyújtottuk meg. Az egész család összegyűlt, nagyon jó volt. Teát ittunk, mindnyájan elmeséltük, mi minden történt velünk az elmúlt héten, és azt is megbeszéltük, milyen feladatok várnak a következőn. Ez már hagyomány nálunk, az adventi vasárnapokon mindig így cselekszünk. A ti családotokban is vannak adventi hagyományok? Milyenek? Írjátok meg nekem, de le is rajzolhatjátok.
Legyetek jók!
Huncutka
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.