Padányt dolgos nép lakja

Új bérlakások, fiataloknak

Szabó Zoltán szerint nem öregszik a település, mert az elhalálozások és a születések aránya szinte azonos. „Szépen megvagyunk – mondja az új polgármester. – Lehetnénk jobban is, de rosszabbul is. A napokban írtam alá az előszerződést a kivitelezővel: két, 12-12 lakásos bérházat fogunk építeni. Elsősorban azért van szükség rájuk, mert a fiatalok – a felszökkent ingatlanárak miatt – nem tudják megvásárolni az üres házakat, hogy átalakítsák őket. Megpróbáljuk ösztönözni a bérlakásvásárlást: olyan szerződéseket kínálunk, amelyekkel a bérlő a futamidő (kb. 30 év) után kötött áron tudja megvenni a lakást. Semmiképp sem méltányos, hogy valaki harminc évig fizeti a bérletet, aztán lehet, hogy még kétszer akkora összeget kellene fizetnie a tulajdonjogért. Próbáljuk helyben tartani az embereket, hogy ne legyen népvándorlás. A községnek azért jó ez, mert nem kell viselnie a járulékos költségeket, a bérlőnek pedig azért, mert biztonságban érezheti magát.”

A fiatalok megtartására azért is szükség van, mert ha itt maradnak, lesz gyermekáldás is, ha pedig gyerekek születnek, megmarad az óvoda és az iskola, amelyekben az utóbbi években drasztikusan csökkent a nebulók száma. Öt éve még 17 gyermek járt az iskolába, az óvodába pedig közel 30; napjainkra a számuk 15-15-re apadt. Sőt az óvodában jövőre 13 gyermek lesz!

„Ezek a létszámok ijesztőnek tűnnek – mondja Szabó Zoltán –, de két év múlva enyhe javulás várható: remélhetően az óvodai visszamegy a 25-30-ra, s az iskolásoké is eléri a húszat. Eddig is két osztály volt, de csökkentenünk kellett a tanítók számát.”

Régi kormány – új kormány

A polgármester elárulja, hogy gyakorlatilag 100 000 eurós mínusszal vette át a hivatalt. Ez elég sok gondot okozott az önkormányzatnak, és a megbízatási időszak első két évére rányomta a bélyegét.

„Ha minden jól megy, idén kiegyenlítjük tartozásainkat, s utána helyrerázódik a falu. Több pályázatunk volt, amelyek nem voltak sikeresek. Az előző kormányzat idején, Nagy József minisztersége alatt sikerült tataroznunk a tűzoltószertárat és pályakarbantartó gépet vennünk. A választási kampányban sok ígéretet kaptunk, de köztudott, hogy a kormány félidőben megbukott. Ennek nagy kárát érezzük, hiszen sok projektünk áll kidolgozva azóta is.

A mostani kormány ideje alatt nem jutottunk el a gyűjtőudvar megvalósításáig, de a csatornázásra, útkarbantartása és a járdák felújítására is volt pályázatunk. Utóbbiak, sajnos, elvesztek, pedig az útjaink igencsak rossz állapotban vannak. Az egészben az a legfájóbb, hogy gyakorlatilag húztak egy vonalat, és mi alája kerültünk.”

Hozzáteszi, hogy az iskolára is ráférne a karbantartás. De ott és az óvodában legalább az ablakokat kicserélték, idén pedig az ajtók vannak soron. Különösen a vízelvezetés kérdése sürgető: nagyobb esőzések idején a község egy része víz alá kerül. Nem csoda, hiszen Padány és határa mindig is vízi világ közepén feküdt, a víz pedig (a szocialista időkben folyt alagcsövezés ellenére) megkeresi a maga útját. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben, majd a gázvezeték építésekor nem ügyeltek a vízelvezető rendszerekre. Idén már kétszer volt gondjuk az esővel és a belvízzel, még átmeneti kiköltöztetésre is kényszerültek. A község határában levő mocsár egy része ma természetvédelmi terület.

A föld azé, aki megveszi

Évekig téma volt a sajtóban a „padányi bűz”, amelyet a dán érdekeltségű mezőgazdasági cég és a nagytapolcsányi tulajdonú csirkefarm „együttműködése” hozott, nem kevés bosszúságot okozva a lakosoknak. Mostanában szerencsére a földekre kivitt trágyát idejében beszántják – mondja a polgármester. A probléma nem szűnt meg, de most már legalább igyekeznek megtartani a technológiát, és idejében fizetik az adót a falunak. Ebből is látszik, hogy a mintegy 1700 hektáros padányi határ nagy részét idegenek használják (a dánok ráadásul egyre több földet vásárolnak meg), de azért sokan megtartották a földjeiket a helyiek közül. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet: az itteni szövetkezet megszűnte után az alistálihoz került, így az alistáli szövetkezet is vásárol földeket. Ők, a dánokkal ellentétben, legalább alkalmaznak még helyi lakosokat. Húsz-huszonöt munkavállaló keresi náluk a kenyerét. A többiek dunaszerdahelyi cégeknél dolgoznak.

A helyi vállalkozások közül a HT Bau építőipari kft., továbbá Fogas Béla fuvarozó- és Andics Jenő fafeldolgozó cége ad munkát több helybélinek, rajtuk kívül a vendéglők, üzletek és kisebb cégek (autófestő, elektrotechnika) jelentik a község vállalkozói rétegét. Munkanélkülit alig találunk, aki nem dolgozik, az vagy egészségi, vagy egyéb gondok miatt. Néhány embert az önkormányzat karol fel, alkalmaz közmunkán.

Nagyszabású falunap

Padány esetében illett volna szólni a helyi szervezetek, polgári társulások munkájáról is, hiszen (mint öt éve is említettük) az itt élők már 1890-ben olvasókört alapítottak, s a könyvállomány a múlt század harmincas éveiben elérte a 900 kötetet. A hosszú téli estéken a faluban újságfelolvasást tartottak, s a harmincas években a műkedvelő színköre és 35-40 tagot számláló vegyes kara is volt a falunak. Az egykori nyitottsághoz paradox módon egyfajta zártság is tartozott: a padányiak közösségében mindig odafigyeltek egymásra. Ma sincs ez másképp. Talán ennek is tulajdonítható, hogy nincs számottevő beköltözés, így a magyarság aránya ma is meghaladja a 90 százalékot.

Az öreg, megüresedett házakat az önkormányzat nem tudja felvásárolni és hasznosítani, hiszen a költségvetést kell konszolidálnia, a polgármester szerint azonban a következő választási időszakban biztosan terítékre kerül a dolog.

Ottjártunkkor az azóta megtartott nagyszabású falunapra készültek, amely kétnapos volt, és ötvözte magában a kultúrát, hagyományápolást, szórakozást és a sportot. Sztárvendégek is felléptek (Wolf Kati és Vastag Csaba), s idén is szerepeltek a jókai színjátszók. Ezenkívül volt például fogathajtó verseny és gyermek-horgászverseny a falu közepén levő kis tavacskán. Ha Padányi Biró Márton, a 17. században a községben született püspök (Veszprémben iskola viseli a nevét) szelleme bekukkantott volna a településre, biztosan elégedetten konstatálta volna, hogy bár utódai reformátusok, a közösség megmaradt közösségnek. A faluban napjainkban is szép sikereket ér el a népdalkör, amely arany fokozatot szerzett, egyre kedveltebb a futball, a karate és az asztalitenisz, s aktív a vadászszervezet és a nyugdíjasklub (160 nyugdíjas él a községben).

Mindazonáltal nem könnyű ma polgármesternek lenni – mondja a falu első embere –, hiszen a lakosok igényeit ki kellene elégíteni, a forrás pedig egyre apad. Ha párhuzamot szeretnénk vonni az önkormányzat kötelességei és lehetőségei között, érdekes arányt kapnánk, és igazat kellene adnunk Szabó Zoltánnak, aki szerint a polgármestert napjainkban inkább varázslónak kellene nevezni.