Padány egykori és mai arculata

<p>Szabó Zoltánnal, Padány polgármesterével egyebek mellett a csodás környezetben fekvő dunaszerdahelyi járásbeli község egykori és mai arculatáról, valamint a merész tervekről beszélgettünk.</p>

Mára csak fényképeken maradtak fenn a régi épületek, ám az idősebb lakosok még emlékeznek a pékségre vagy a jól felszerelt, korszerű vágóhídra. A Petény majorban áll a Kuffler család 1906-ban épült neogótikus kastélya. A majorban máig megmaradt az eredeti szeszfőzde és élesztőgyár épülete.

Újabb lakások kellenének

„Hét éve állok a község élén, az első választási időszakban a Híd, majd az MKP–Híd koalíció polgármesterjelöltjeként kaptam meg az itt élők bizalmát. Mindannyiunk örömére szolgál, hogy Padány lakossága gyarapodik, megválasztásomkor 870-en éltek a községben, jelenleg 920 lakosunk van” – mondta Szabó Zoltán. Két lakóházban huszonnégy bérlakásuk van, Padány önkormányzata eddig három lakóházat épített, harmincöt lakással. Fiatalok és idősek is élnek a bérlakásokban, és jelenleg is van negyvennyolc érdeklődő a várólistán. „Vállalkozói viszonyból jöttem ide, ahol mások voltak a feltételek, más volt a bevételi forrás. Húsz éven át helyi képviselőként vettem részt az önkormányzat munkájában, mielőtt megválasztottak, négy évig dolgoztam alpolgármesterként, tehát beleláttam a községháza működésébe” – tette hozzá Szabó Zoltán.

Amikor átvette a hivatalt, az anyagi helyzet nem volt túl rózsás, át kellett ütemezni a költségvetést. Akkoriban csak pár száz euró választotta el Padányt a kényszerfelügyelettől. Állandó költségvetési gondok közepette nagyokat, merészeket álmodni nehéz, ám a padányi önkormányzat mégis sikerrel veszi az akadályokat, és számos fejlesztéssel dicsekedhet. „Kezdetben, amikor híre ment, hogy lakásokat épít a falu, alig volt jelentkező. Most viszont újabb lakásokat szeretnénk építeni, hogy kielégítsük a várólistán levők igényeit, még az sem kizárt, hogy sorházakat építenénk, ez a napokban dől el. Egy parcellán hat családi ház férne el, komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a terv megvalósuljon” – egészítette ki az elmondottakat Szabó Zoltán.

 

Pályázatok sorozata

Meglepő, hogy a falu első embere először arról a két évvel ezelőtt beadott, tizennégy pályázatról beszél, melyekkel nem jártak sikerrel. Beszélgetésünk során azonban kiderül, hogy a környezetvédelmi minisztérium enviromentális alapjából kapott támogatásból sikerült a csatornahálózat egy részét kiépíteniük. Csatlakoztak az Alistálon levő tisztítóállomásra. Szóba kerül az is, hogy a közösségi oldalakon akadnak elégedetlenkedők, akik sürgetnék a további fejlesztést. „Akit érdekel a valós helyzet Padányban, azt nagyon szívesen tájékoztatjuk. A teljes kanalizációs rendszer kiépítése mintegy 2,5 millió euróba kerülne. Szeretnénk, ha pályázat útján sikerülne megvalósítanunk a beruházást, holott csak a pályázathoz szükséges önrész is komoly terhet ró a község költségvetésére” – mondta Szabó Zoltán. Hamarosan újabb pályázatot nyújtanak be, a községnek nagy szüksége van egy komposztálóudvarra. Pályázni szeretnének továbbá a térfigyelő kamerarendszer kiépítésére. A községbe vezető utaknál szerelnék fel a kamerákat, hogy a Patas, Mad és Alistál felől érkező idegen gépkocsikat ellenőrizhessék a lakosság nagyobb biztonsága végett. Könnyebben elejét tudnák venni a lopásoknak, betöréseknek. Padányban alig egyszázalékos a munkanélküliség aránya. Örül ennek a falu vezetése, ám a község zöldterületeinek tisztítására, a szükséges munkák elvégzésére már csak két közhasznú munkásuk van. Korábban tizenkét-tizenhárom embert alkalmaztak közmunkára, több volt a dolgos kéz a községet szépítő munkákra. A lakók jelentős része Dunaszerdahelyen dolgozik, a szülők gyakran magukkal viszik a gyerekeket is a járási székhelyen levő iskolába.     

 

Hőszigetelnék a korszerű komplexumot

Szabó Zoltán azt is elmondta, hogy sikerült két hitelt törleszteniük, újabbakat azonban nem vettek fel, így elérték, hogy jelentős mértékben csökkent Padány hitelterheltsége. A községháza, a kultúrház, a helyi óvoda és kisiskola egy közös, nagy komplexumban van. Az épület bal oldalán van a kultúrház, a jobb oldalán egy kis tornaterem az iskolának és az óvodának. A községháza szomszédságában gyerekek játszanak az óvoda udvarán az őszi napsütésben.

Nyolc tanulója van a kisiskolának, és tizennyolc gyerek látogatja a helyi óvodát. Tény, hogy gazdaságilag nem kifizetődő fenntartani a kisiskolát ilyen gyereklétszámmal, ám Padány vezetése fontosnak tartja mindkét oktatási intézmény megtartását, üzemeltetését. Két jól képzett pedagógusuk van, színvonalas oktatás folyik az iskolában, és jól működik a napközi otthon. Néhány szülő mégis másképpen dönt, és a munkahely, a napi ingázás miatt Dunaszerdahelyre viszi a gyereket iskolába vagy a szomszédos Alistálra, ahol alsó és felső tagozattal működik az alapiskola és van egy református alapiskola is. Két évvel ezelőtt egy sikeres pályázat jóvoltából négy hőszivattyút vett a község, ezekkel fűtenek a hatalmas épületben. Ez a korszerű, környezetbarát fűtés még hatékonyabbá válna, ha támogatást nyernének az épület hőszigetelésére. Nagy szükség van az ablakok, ajtók lecserélésére is, ám ez a probléma annyira sürgető, hogy Padányban önerőből, a község költségvetéséből kénytelenek megoldani.

 

Padányi séta új járdákon

A főutat szegélyező járdákat 1967-ben építették, minél előbb szeretnék őket felújítani. Ottjártunkkor a helyi református templom felújításán folytak a munkák. A templom 1787-ben épült klasszicista stílusban, 1816-ban újították fel. A települést 1288-ban Terra Padan, 1291-ben Villa Padan, 1326-ban Possessio Padan néven említik. Padány lakói veszély idején a falut övező mocsarakban épített sáncok mögé menekültek. Az ingoványban máig láthatók a védősáncok és árkok nyomai, melyek megvédték őket a török támadásoktól. A község régi temploma szerepel az elpusztított kálvinista egyházak 1681-es jegyzékében. Vályi András szerint „Nagy, és Kis-Padány, két magyar falu Poson Vármegyében, földes Urai külömbféle Uraságok, lakosai katolikusok, többen reformátusok, fekszenek Bőshöz fél mértföldnyire, határbéli földgyeik középszerűek, mint vagyonnyaik, második osztálybéliek.”

Padány címeréről ejtünk még szót Szabó Zoltánnal búcsúzáskor, melyen két templom látható, valamint a csatákra utaló kard. A lakosok ma már békében élik hétköznapjaikat, melyeket egy-egy községi nap, bál vagy a Csemadok padányi alapszervezete kínálta színvonalas rendezvény tesz színesebbé, élménydúsabbá.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?