Mennyire bio a bio?

Ne legyenek illúzióink: gyakran a hagyományos hazai piacokon, a kistermelőtől vásárolt zöldséggel, gyümölccsel sem jobb a helyzet. Különösen gyanús lehet, ha szinte az összes kofánál ugyanazt a választékot találjuk. Amiről pedig kevesen tudnak: például a pozsonyi standokon is előfordul, hogy a budapesti nagybani piacról behozott terméket kínálják – természetesen hozzáadva a szállítási költséget. Az áruházláncokban kapható, nevetségesen olcsó zöldségről és gyümölcsről meg sokszor még ennyit sem tudunk.

Nem hit kérdése

Kicsit drágábbak, néha kicsit fonnyadtabbak, de a fogyasztóik meg vannak győződve arról, hogy a biozöldségek és -gyümölcsök jobbak s egészségesebbek. A bioélelmiszerek fogyasztása mellett felhozott leggyakoribb érv, hogy ezek tápanyagokban gazdagabbak, mint a „nagyban” termeltek (például több vitamint és a sejteket védő antioxidánst tartalmaznak), s hogy nincsenek teletömve növényvédő szerekkel, amelyek különféle betegségeket, például rákot, allergiát okozhatnak.

Mégis, mi az alapvető különbség a két kategória között? Míg a „hagyományos” módszerrel termelők műtrágyákat és növényvédő szereket használnak, a biogazdálkodás terméke mikroelemekben, vitaminokban gazdag, kevés káros anyagot tartalmazó élelmiszer. A szokványos gazdálkodásban a kórokozók ellen rovarölő és gyomirtó szereket alkalmaznak, a biogazdálkodásban a megelőzésé a főszerep: például ugyanoda közvetlenül egymás után nem szabad olyan növényeket ültetni, melyeket azonos károkozók pusztítanak. A növényvédő szerek közül pedig csak olyanok alkalmazhatók, amelyek nem maradnak vissza a növényben. Hozamfokozásra hormonok, antibiotikumok nem használhatók, és természetesen nem termesztenek génmódosított növényeket.

A biotermékek hátránya ugyanakkor, hogy kevésbé tartósak, tehát könnyebben telepszenek meg rajtuk a kórokozók, mivel többek közt nem tartalmazhatnak mesterséges tartósítószert. A műtrágyák helyett használt állati trágyában pedig szalmonella és bélbaktérium is leselkedhet. Ezek a hasmenést okozó mikrobák nemcsak a saláta és a paradicsom külsejére tapadnak, hanem fel is szívódnak a növényekbe. A bio mellett kardoskodók leggyakoribb érve, hogy élelmiszerbotránytól harsog a sajtó (lóhúsos lasagne, illegális, büdös húsüzem, gesztenyehamisítás, aflatoxinnal szennyezett tej), ugyanakkor a folyamatosan vizsgált biotermékek forgalmazóiról nagyon ritkán hallani, hogy lebuknának, becsapnák a vásárlót a minőséggel. A biotermesztőkre ugyanis sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak.

Sok múlik a trágyán

A különbségeket persze sokan megpróbálják a trágyázás-műtrágyázás témakörére leszűkíteni, mondván, hogy mindkettő nitrátot ad a növénynek, csak az istállótrágya felszívódása lassúbb folyamat. Egyetlen növény sem tudja felvenni az istállótrágya szerves anyagait, hanem meg kell várnia, amíg a talajbaktériumok lebontják őket szervetlen nitráttá, foszfáttá, vagyis ugyanazokká az anyagokká, amelyeket a műtrágya is tartalmaz. A különbség az, hogy a talajbaktériumok igen lassan teszik a dolgukat, ezért a földben levő nitrát mennyisége mindig kicsi lesz. A gond tehát nem önmagával a műtrágyával van, hiszen a növény belőle is ugyanazt kapja, amit a biotrágyából. A műtrágya esetében azonban nincs mennyiségi korlát: bármennyit ki lehet szórni belőle a földre, s a növény szinte bele is fulladhat az azonnal felhasználható tápanyagokba. Az eredmény ugyanaz, mint amikor valaki egyfolytában tömi magába az ételt. És mivel tájainkon visszaszorult az állattartás, nehezebb is beszerezni a minőségi istállótrágyát. Mindenesetre vannak kistermelők, például a Csallóközben is, akik csak ezzel dolgoznak.

A lényeges különbség talán mégis a permetezésben és a rovarok elleni harcban rejlik. Sok emberben riasztó emlékeket kelt a DDT (diklór-difenil-triklóretán). A nagy hatású rovarméreg használatát a hatvanas években tiltották be, de állítólag a tengeri lazacok húsában nyomokban még mindig kimutatható. Napjainkban persze aligha találnánk ilyen brutális mérgeket, mégis, az emberek többsége viszolyogva hallja, ha a gyümölcsöt, zöldséget túlpermetezik. Vagy hogy egyáltalán permetezni merik. Pedig bizonyos gyümölcsöket, például az őszibarack, esély sincs megtermeszteni permet nélkül. A sárgabarackról hamarabb elhihetjük, hogy nem permetezték: annál gyakran már virágzáskor eldől, lesz-e termés.

Nem jobb, mégis drágább?

A bioélelmiszerek nimbuszát nemrég egy dániai vizsgálat próbálta megdönteni. A kutatók különböző művelési módokból származó termékeket hasonlítottak össze. Az eredmény szerint a biológiai termesztésből származó zöldség és gyümölcs nem tartalmaz több tápanyagot és nyomelemet, mint a hagyományosan előállított. A koppenhágai egyetem kutatói két évig termesztettek három szomszédos földön sárgarépát, káposztát, borsót, almát és burgonyát. A bioföldre csak istállótrágyát szórtak ki, s növényvédő szert nem használtak rajta, a hagyományos termesztésben a földet műtrágyával és növényvédő szerrel kezelték, a harmadik esetben pedig vegyesen alkalmazták a módszereket. Aztán megmérték a termények tápanyagtartalmát, majd patkányokkal etették meg őket, hogy megtudják, hogyan hasznosítja a rágcsálók szervezete. A minták többségénél nem volt eltérés a különböző módokon előállított termények tápanyag-, ásványianyag- és nyomelemtartalma közt. Egyes elemek esetében akadt némi eltérés, de jóval csekélyebb annál, amekkorát két, azonos helyen, de különböző évben termesztett növény között megfigyeltek. Tehát az időjárás sokkal inkább befolyásolta az értékeket, mint a termesztési mód.

Szlovákiában még nincs nagy hagyománya a hivatalos és ellenőrzött biotermelésnek. A vásárlók részéről egyre inkább az így előállított tojás, sertéshús és szárnyasok iránt lenne érdeklődés, de például Ausztria 20 százalékával szemben nálunk a termőterület mindössze 4%-án (kb. 95 000 hektáron) folyik biogazdálkodás. Jaroslav Drobný, a Naturalis SK cég igazgatója szerint nem egyszerű vegyszerek nélkül gazdálkodni, de megoldható. „A bioélelmiszerek árába be kell számítani a termelők gyakori sikertelenségét is, hiszen a kártevők ellen nem használhatnak vegyszereket. Ha rossz az időjárás, mondjuk, szárazság van, előfordul, hogy a kártevők az egész termést megtámadják. S mivel semmilyen vegyszert nem alkalmazhatnak ellenük, be kell szántaniuk a termést, és bele kell nyugodniuk, hogy abban az évben semmit sem fognak betakarítani.” Ha mégis, akkor van némi svindli a dologban.

Paradicsomi gondolatok

Öreganyám mindig azt mondta, hogy „Gyerek, ne higgyé annak, ha azt mondják, hogy bio, vigyé itthonrú, az a jó! – És gyorsan pakolta a táskámba a hátsó kert műtrágyázott földjében nőtt paradicsomot, paprikát, uborkát. – De még most gyorsba’, mert délután permetezés lesz, hacsak nem lesz megint szél.” Ilyen esetben nehéz az érzelmi tényezőktől eltekinteni, ezért nem is vállalkoznék arra, hogy kijelentsem: tényleg jobb az otthoni, mint a szupermarketes/piacos.

Az már érdekesebb kérdés, hogy régen jobb volt-e. Pástétomos kenyér friss zöldségekkel… undorítóan szép gyerekkori emlékek: illatos a paradicsom, folyik a leve a könyökömön, reccsen a retek, ahogy harapom. Szerintem jobb volt akkor. Mármint nem úgy általában volt jobb, hanem a zöldség volt jobb. Persze lehet, hogy ezt is csak a nosztalgia mindent feljavító ragadós cukorszirupja miatt gondolom így, és az agyam engem is ugyanúgy becsap.

Régebben sokat gondolkodtam azon, hogy vajon azok az ízek léteztek-e. Mígnem egy északolasz piacon egyszer sok egyéb finomság mellett vásároltam fél kiló krumplit, meg nagyjából ugyanennyi paradicsomot. A hatás leírhatatlan volt: telt ízek, rég elfeledett illatok, édes-savas-fűszeres roppanó paradicsom, telt mély ízű krumpli, a régi krumplipürék selymességével. Elérzékenyülve, szinte áhítattal ettük a leghétköznapibb, legegyszerűbb zöldségeket lopva egymásra pillantva: ez tényleg létezik, ennek tényleg ilyen az íze?, közben a pofátlanul drága pesce spada (kardhal) kihűlt a tányéron. És ez a piac nem volt bio, nem volt termelői, nem láttunk egy kötött pulcsis hipsztert sem, csak háziasszonyokat, nagy kosaras nagymamákat, és jól öltözött öregurakat.

Mi a tanulság? Nincs tanulság. Vannak helyek, szerencsésebb országok, ahol egyszerűen nem engedheti meg a kofa, hogy ipari zöldségtermesztésből származó portékát áruljon, mert megverik az öregasszonyok, de legalábbis felkopik az álla. Ugyanez itthoni körülmények közé plántálva: az a legnagyobb lázadás, ha nem vesszük meg az éretlent, íztelent, a láthatóan iparit. Aztán majdcsak lesz valahogy.

Pinkhammer Rudolf