Már semmit nem akar

Egálban vagyunk.” Dohog, mivel ezen kívül más baja is van. Nem rendez, mert nincs hol. Nem játszik, mert nem kap neki való szerepet. Nem szeret, mert nincs kit. Három asszonytól három gyereke született. Unokája is van öt. Örömet mégsem talál semmiben.

* Nem leplezi, mennyire elkeseredett. Mintha nem tudna miben megkapaszkodni. Délelőtt tizenegykor hívtam, mély álomból ébredt. Azt kérdezte, milyen nap van? „Messziről” indult el felém, és időbe telt, míg megérkezett.

Huszonöt éves korom óta altatóval alszom. Mit csináljak? Máshogy nem megy. Volt egy orvos nagybátyám, ő mondta, hogy vedd be nyugodtan, jobb altatóval aludni, mint kialvatlannak lenni. Teljesen igaza volt. Csak ébredés után össze kell szedni magam. És ez tart egyre tovább.

* Vetítették nemrég A kőszívű ember fiait. Még ma is jó nézni. Ki tudna ma ilyen filmet rendezni?

Ilyen pompás szereposztással! Várkonyi Zoltán! Majdnem minden szerepet a Vígből osztott ki. Ma ehhez negyvenkét színház kellene. Huszonhat éves voltam, amikor Baradlay Jenőt játszottam.

* A pacifista Baradlayt, aki fegyver nélkül vívja hősies harcát a hazáért.

Jókai egyik legszebb regénye A kőszívű ember fiai. Nagy szerencse kellett ahhoz, hogy az ember egy ilyen életet meghatározó szerepet kifogjon. A mai napig sikere, komoly nézettsége van a filmnek. Hetvennyolc éves, vén f… vagyok, és mindenki ezt emlegeti. „Jaj, a Jenő!” Pedig milyen zöld voltam még akkoriban, Uram!

* Talán a Külvárosi legendában.

Ott még zöldebb voltam!

* Mégis tudta, mit hogyan kell csinálnia.

Segítettek. Előbb Máriássy Félix, aztán Várkonyi Zoltán. A film a rendező művészete különben is. Én ezt így tartom. Nagyon fontos, hogyan kerülnek egymás mellé snittek. Hogyan épül fel egy történet. A rendező szabja meg a film ritmusát, költészetét, hogy ki mennyire hisz benne, mennyi örömmel csinálja. Rendkívüli adománya volt az életemnek Várkonyi. Színházban is, filmben is. Nagy veszteség volt számomra, mikor elment. A Vígszínházba is ő hívott. Örökös, biankó szerződést ígért. Ma senki sem hív a Vígbe. Játszani sem, rendezni sem. De ne menjünk bele! Nem akarom, hogy megtudja, mennyire fáj.

* Milyen volt a huszonhat éves Tordy Géza?

Nem akarok bombasztikus hülyeségeket mondani. Nem tudom, milyen voltam. Éltem az életemet, örültem a szép szerepeknek.

* Magánemberként is jól tudott választani? Kiegyensúlyozott kapcsolatokban élt?

Soha. A magánéletem hatalmas csődtömeg. Ezzel be is fejeztük ezt a témát.

* Pedig kívülről úgy tűnt…

…. kívülről! Sokan hitték, hogy a Tordy micsoda szép szerelmeket él meg! Ez nem így volt.

* Kin múlott?

Rajtam is. Biztosan. Rosszul választottam. Sorozatosan. Volt egy édes, nagyon szép barátnőm. Pesti asszony. Nagyon szeretett engem. Barátsággal. Az Amadeus premierjén is ott ült. Gálffi Laci játszotta Mozartot, én voltam Salieri. Forman és Shaffer is eljöttek megnézni az előadást, még mielőtt belevágtak volna a filmbe. Szóval ott volt a barátnőm, megsimogatott a gyönyörű kezével, és azt mondta: „Gézuska, olyan tragikus a párválasztási ösztönöd!” Igaza volt sajnos. Erre én tényleg alkalmatlan voltam. Az évek során többször is bebizonyosodott.

* Most fog felhorkanni, tudom, mert Törőcsik Mariról kérdezném.

Ne személyeskedjünk! Az a kapcsolat is rosszul végződött. Könyörgöm, ne menjünk bele! Mari már befutott, őrülten sikeres színésznő volt, igazi sztár, én meg egy f… kis lurkó voltam mellette. Gyerek. Hülye. Nem folytatom.

* Mostanában hol látható, miket dolgozik?

Sehol semmit. Az én generációm már nem kell azoknak, akik most hatalmat gyakorolnak. Szarnak ránk, ez az igazság.

* Színpadon mikor állt legutóbb?

Volt egy ötmondatos szerepem, nem mondom meg, hol. Annyira taszított az egész, olyan érdektelenség van bennem, hogy még ezt a kib…tt öt mondatot sem voltam képes megjegyezni. Hozzáteszem: nagyon szar öt mondatot kaptam. Semmi értelme nem volt a szerepnek. A darabot sem szerettem. Nem is tudom, miért vállaltam el. Másfél havonta játszottuk egyszer. Az egész évad alatt jó, ha ötször ment az előadás. Ezek még műsort összeállítani sem tudnak. Minden színház tele van darabbal, aztán csak egyszer játsszák havonta.

* Film?

Régen volt. De azokban is milyen szerepeket adtak? A kőszívű ember fiai után a 80 huszárban volt még rendes szerepem. De a kettő között nagyon sok év telt el. Nem is emlékszem, mikor forgattam legutóbb.

* És mikor rendezett?

Legutóbb? Két éve. De nem én választottam a darabot. Régen kapásból mondtam tíz művet, hogy mit rendeznék. Ma már egyet sem mondok. Nem akarok én már semmit.

* Pedig A vágy villamosa, amelyet még a Budapesti Kamaraszínházban vitt színre, ma is műsoron van. A Pesti Színházban. Eszenyi Enikő érdeme. Lenyűgözően játszik.

Pedig sokat vitáztunk a próbák során, a bemutatóra el sem mentem, annyira haragudtam rá, de ma is azt mondom: istenien játssza a szerepet. Óriási volt a befektetett energia mindenki részéről, ezért lett ilyen sikeres az előadás. De Enikőt sem érdekli, mi van velem.

* Akkor most időmilliomos?

Időmilliomos vagyok, aki nem tud pihenni. Alkati kérdés.

* Valamivel mégiscsak eltelnek a napjai.

Telnek. Régen kártyapartik voltak az életemben. Zsugáztam. Elmúlt. Mostanában azt sem tudom, milyen nap van. Nem zavar. Dolgoztam eleget. Valami ádázul megváltozott a színházi életben. Ebben a mostaniban nem is nagyon tudnék részt venni.

* Olvasgat?

Főleg tényirodalmat. Dokumentumregényeket. Szépirodalmat már nem. Magyar filmet is ritkán nézek. A háború előtti filmek közül nagyon kevésnek van művészi értéke. Ami pedig utána következett… nem akarok megbántani senkit… de akit nagyon szeretek, az Makk Karcsi. Dolgoztam vele a Fűre lépni szabadban. Elbűvölő film. Páger, Tolnay, Latinovits. Én még kis hülye voltam akkor. Makk csodás rendező.

* S Jurij Petrovics Ljubimov, a Taganka legendás művésze milyen volt? Porfirijt játszotta nála a Bűn és bűnhődésben, a Vígszínházban.

A végeredmény gyönyörű volt, csak dolgozni volt szörnyű vele. Nem ismertük. Jött, és mindent egyszerre kért. Díszletet, kosztümöt, világítást. Aztán volt egy törés. Haza kellett mennie Moszkvába, mert közben ott is csinált valamit. Le kellett állnunk. Sok hálával gondolok rá. Végignézte a Vígszínház teljes repertoárját, úgy osztott szerepeket. Rabiátus volt. Diktátor. De az előadás mély nyomot hagyott bennem, azon belül is az ő sajátos mondanivalója. A sztálinizmussal hadakozott. Egészen egyszerűen arról szólt az előadás, hogy senki semmilyen teória alapján nem olthatja ki egy másik ember életét. Végig, megállás nélkül Sztálint csépelte, aki emberek millióit pusztította el. Beépült a szerep az életembe. Meg a gondolat, egy-egy gesztus fontossága. Ljubimov egy kézmozdulattal is képes volt elbíbelődni, hogy annak súlya, jelentéstartalma legyen. Minden este hatalmas csend lett a nézőtéren, amikor megcsináltam, amit kért tőlem. Vannak nagyszerű színészek, akik ezt maguktól is tudják, de egy ilyen kaliberű rendező mindenféleképpen. Ljubimov szövegkönyve alapján aztán én is megrendeztem Győrben a darabot, formailag teljesen más volt, de nagyon nagy sikerrel futott. Életem egyik legnagyobb büszkesége az az előadás. A rossz rendező mindent elront. Rossz darabot választ, rossz helyen, rosszul osztja ki a szerepeket, összezavarja a színészt az instrukcióival. Rendező nélkül mégsem születhet előadás. Nélkülözhetetlen a színházban.

* Tavasztól őszig lent van a Balatonnál. Ott is…

… unatkozom. Hova menjek, mit csináljak? Mindenki meghalt körülöttem. Nemcsak kollégák, civilek is. Kilencszáz négyszögöles kertem van. A gerincsérvem miatt nem tudok tenni-venni. Menni is alig bírok. Mit pihennék ott? Nem tudok pihenni! Nekem a színházi munka a pihenés. Az meg nincs. Hobbim sincs semmi, csak ez a kurva színészet volt a hobbim! Sajnos borzasztóan megváltozott a világ. Halad ilyen, olyan, amolyan irányba. A mai színháztól, attól a sok mocsoktól, ami színpadra kerül művészet címén, hányok. Következésképp nem vagyok modern rendező. Felépíteni egy ízlésrendszert csak iszonyú nagy munkával lehet. Ahhoz legalább tíz év kell, mire egy színházat elfogadnak. A gondolkodás szépsége, nemessége legyen fontos minden társulatnak.

* Érzem a szavaiból, mennyire lehangolt, elkedvetlenedett.

Elkeserít, megszomorít, amit látok. Elborzaszt. Jó, ez is a korral jár, mint az, hogy süketülök. De hogy létezik, hogy X-et hallom, Y-nak pedig egyetlen szavát sem értem? Az unokáim is úgy beszélnek, hogy öt közül egyiket sem értem. Ez is mérhetetlenül bánt. És most én kérdezek: igazából mi a f…nak örüljek?