Krizantémok birodalma

Pozsonypüspökiben muskátlis balkonú ház kapuján csengetek, Bene Szilveszter kertészt keresem. Krizantémjainak híre hozott ide.


Pozsonypüspökiben muskátlis balkonú ház kapuján csengetek, Bene Szilveszter kertészt keresem. Krizantémjainak híre hozott ide. Most még csak bimbóikat nyitogatják, de két hét múlva, mindenszentek napjára már teljes díszükben fognak pompázni...
Négy, tágas fóliasátor, négyfajta krizantémország: fehérben dereng az egyik, s tarkán – sárgában, bordóban, pirosban – a másik három. A bokrok nagysága, átmérője is sátranként változik.

A Karván kitanult kertész 35 éve foglalkozik krizantémneveléssel. A régi rendszerben tíz évig a szövetkezet gyümölcsösének csoportvezetőjeként dolgozott, közben azonban itthon sem tétlenkedett: kísérletezett zöldséggel, retekkel, krumplival, míg végül a virágoknál – a muskátliknál, majd a krizantémoknál – kötött ki.
„Akkoriban, a nyolcvanas években még csak a szálas fajtákkal foglalkoztam – meséli –, gyökereztettem, szaporítottam is őket. Kezdetben nehéz volt palántákhoz jutni, a szocializmus évei alatt szaporítótelepekről vásároltam. Egy cseh kutatóintézetből vettem anyanövényeket, munkatársai aztán évente többször ellenőrizték az állományt. Abban az időben a gömb alakú, nagyvirágú krizantém volt a sláger, a Lawson, Snowdon, Odine, Drabble fajták, de soknak már a nevére sem nagyon emlékszem… Öt éve már, hogy felhagytam ezeknek a fajtáknak a termesztésével. A határok megnyílásával ugyanis a cserepes, bokros fajták sokasága árasztott el bennünket, s az évek során a nagyvirágúak egyre inkább háttérbe szorultak.”

Csodás virágkupolák
A csodálatos, kocsikeréknyi krizantémbokrok kertek, teraszok impozáns díszei is, a korai fajták már nyár elején virágoznak. Mindenszentekre pedig varázslatos virágkupolák sokszínű takaróként fedik a sírokat, és virítanak a tél beálltáig. Benéék virágtengerének csodás példányai most, két héttel az ünnep előtt a fóliasátorban nyitogatják szimaikat... A bokrok nagysága az ültetés idejétől is függ.
„A bokros fajták szaporítása nincs engedélyezve, tavaszonként külföldi, belga, német, francia behozatalból vásárolom a palántákat – árulja el a termesztő, és azt is elmeséli, hogy míg a német fajták margarétaszerűek, nagyobb virágúak, sárga közepűek, a franciák között van pompon- és szimpla virágú is. A legszebbek mégis a belga fajták: telt virágúak, nem látszik a közepük, és összefüggő, tökéletes gömbbé nyílnak. Színekben óriási a választék: sárga, okker, narancs, krém, fehér, hófehér, bronz, piros sárgával, bordó, élénkpiros, lila, ciklámen… Felsorolni sem lehet. Mint elmondja, vidéken a fehér a legkedveltebb kegyeletivirág-szín, de a városokban, így Pozsonyban és környékén a színes fajták jöttek divatba – nem is csoda, hiszen ezek bokra attraktív, impozáns, vírító csokrot képez, látványa lenyűgözi az embert.

A termesztés titkai
Bár a krizantémkertészek féltve őrzik termesztési tapasztalataikat, Szilveszter gazda beavat módszere titkaiba: „Minden a komposzt előkészítésével kezdődik, egy évvel korábban. A komposztföldet nyáron megrostálom, köbméterenként másfél kiló kombinált műtrágyát szórok rá, majd rászórom a fertőtlenítőszert, és letakarom fóliával. A fertőtlenítő anyag megöli a kártevőket, a gombákat és a gyommagvak 80–90 százalékát is. 12–14 nap múlva kitakarom, és kész a következő évi tőzeg. A következő év tavaszán, májusban cserepekbe rakjuk, május 20-a körül belekerülnek a palánták is. Így állnak a cserepek sűrűn egymás mellett jó egy hónapig. Kéthetenként műtrágyaoldattal öntözgetem. Közben a fóliasátor földjét forgókapával megdolgozom, és lefedem kasírozott fóliával… Ez a fólia nagyszerű találmány: a krizantémgyökerek át tudnak hatolni rajta, de a gyomok nem képesek feljönni. Aztán mikor a növények összeértek, szétrakjuk őket a fólián, minden cserépbe belevezetjük az öntözőberendezés mikrocsövét, naponta háromszor megöntözzük, s rendszeresen műtrágyázzuk. Ezután állandóan figyelni kell, nincs-e gyom a cserepekben, nem jelentkezik-e valamilyen betegség a növényeken, és a szívó-rágó kártevők, valamint a gombák ellen is permetezünk.”

***
A krizantémtermesztők ilyenkor, mindenszentek előtt aratják le munkájuk gyümölcsét. Ez sem könnyű feladat, hiszen a cserepeket kocsira kell rakni, kihordani a piacra, s ott tölteni árusítással szinte az egész napot. A felvásárlók ugyanis olyan csekély összegért veszik át a virágot, hogy csak veszíteni lehetne rajta. Szilveszter gazda ezeket a napokat már a pozsonyi Miletics utcai piacon tölti, de otthon, Pozsonypüspökiben is nyitva áll a kapu a vevők előtt.
S hogy mit ajánl azoknak, akik a kiskertjükben szeretnének krizantémot termeszteni?
Ha nincs módjuk a rendszeres öntözésre, a cserepet ássák be a földbe: így a növény gyökerei a mélyebb talajrétegből elegendő tápanyagot, vizet tudnak felvenni. Kiültetés után három héttel pedig a virágot vissza kell csípni 5–6 levélre, hogy szépen bokrosodjék.

***
Gyógyító aranyvirág
A krizantém a pihenés, a nyugalom kifejezője. Neve görög eredetű, aranyvirágot jelent. Gyógyító hatása sem ismeretlen, virága ugyanis gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz. Emésztési problémák kezelésére is használható.
A krizantémok az ősz utolsó virágai, de számos korábban, akár már májusban nyíló változatuk is ismert. Az ősziek ún. rövidnappalos növények, azaz virágzásukhoz napi 13–14 óra sötétre van szükség.

***
Odafigyeléssel, szeretettel
A krizantém termesztése sok figyelmet kíván. Fő munkái a fejtrágyázás, a növény visszacsípése, a szálas fajták oldalhajtásainak eltávolítása, talajuk lazítása és a növény fagytól, betegségektől, kártevőktől való védelme. Legrettegettebb betegsége a fehérrozsda – ennek permetszerei pl. a Baycor, Saprol. Baktériumos és gombás betegségei réztartalmú szerekkel kezelhetők, szeptóriás levélfoltosság ellen Dithane, Folpan, Merpan, Novozir, a szívó-rágó kártevők ellen pedig pl. Karate Zeon, Bi 58 EC-Nové vagy Diazol használható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?