Ki ő? A VASÁRNAPBAN Zuzana Mináčová

Ki ő? A VASÁRNAPBAN Zuzana Mináčová

Megkerülhetetlen, lekörözhetetlen, fáradhatatlan fotósa Karlovy Vary fesztiváljának Zuzana Mináčová.

Nincs nála idősebb házi fotósa sem a berlini, sem a cannes-i, sem a velencei mustrának, főleg nem nőben. Élete láthatatlan terhei mellett olyan könnyedén cipeli objektívektől súlyos fekete táskáját, mint ifjú kollégái, akik nemcsak tisztelik, szeretik is őt. Panyi Zuza bámulatos jelenség a fotóriporterek népes táborában. Sosem elégszik meg azzal, amit a helyzet kínál. Neki ötletei vannak. Páratlan ötletei. Sokszor megmosolyogtató ötletei. Alanyait pillanatok alatt helyzetbe hozza. Nemegyszer elképesztő helyzetbe, de a végén mindig ő győz. Eléri a célját. Közben a legnagyobb amerikai sztárokat is szlovákul instruálja. Ők pedig – láss csodát, világ! – értik őt. Tudom, hogy hihetetlen, de így van. Tanúsíthatom.

Túl van már az ötvenedik Karlovy Vary-i fesztiválján? Kik a problémás színészek? Pár évvel ezelőtt, amikor Jamie Dornan volt a fesztivál egyik fő vendége, azt mondta, ilyen szép férfit még sosem látott. Azóta sem? John Travolta vagy Antonio Banderas nem hozta lázba? Milyen volt a moszkvai fesztivál egykor? Karlovy Vary előtt és után miről szól az élete? Mennyi munkát vállal év közben? Milyen gyakran jut el Prágába? Előfordul, hogy egy hónapig a kezébe sem veszi a fényképezőgépet?

Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?