Esterházy, felkérésre

 Mire Lucifer: „Mondd, uram, nem akarnál venni nekem egy Mercedest?” Azonnali az Úr válasza: „Összekeversz, bazmeg, a lottó-ötöstalálatossal.” Ezzel a jelenettel kezdődik a kétrészes mű, amelynek címe: Mercedes Benz. Extra fénye: A Szlovák Nemzeti Színház felkérésére született.

„Szlovákiában kevés olyan drámaíró van, akivel darabot lehetne íratni – vélekedik Peter Kováč, a Szlovák Nemzeti Színház fődramaturgja, aki annak idején Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker című drámáját mesterien fordította le szlovákra –, de még ennél is fontosabb, hogy a Nemzeti kapuját szélesre akarjuk nyitni az európai szerzők és az európai társulatok előtt. Ezért találtuk ki Roman Polákkal, a prózai társulat igazgatójával, hogy beindítjuk az Eurokontext fesztivált, s hogy felkérünk néhány külföldi drámaírót. Ezt a luxust valóban csak a Nemzeti engedheti meg magának, s a magyar írók közül így döntöttünk Esterházy Péter mellett. Bár nem igazán vérbeli drámaíró, a témái nagyon érdekesek. S hogy jeles prózaíró, az a színpadi műveiből is érződik.”

Azok közül pedig az első a Búcsúszimfónia volt, amelyet a Vígszínház mutatott be. Akárcsak a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokat, valamint az Egy nő és a Csokonai Lili – Tizenhét hattyúk színpadi verzióját. A Harminchárom változat Haydn-koponyára a Bárka műsorán szerepelt, az Én vagyok a Te a Nemzeti repertoárját gazdagította, A kékszakállú herceg csodálatos életét pedig a Katona József Színház társulata mutatta be. A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című barokk komédiát Németországban is játszották, a Harmonia caelestisből pedig a bécsi Burgtheater készített zenés darabot.

„Először mi is a Harmonia caelestisre gondoltunk – mondja Peter Kováč. – Abban vannak olyan témák, motívumok, amelyek egy színpadi változat alapjául szolgálhatnak. Aztán találkoztunk a szerzővel, és említettük neki, hogy Karel Schwarzenberg herceg Ausztriából jött vissza Csehországba, de mint politikus, és Péter számára, akit a galántai Esterházy családhoz fűznek rokoni szálak, ez ugyancsak visszatérés lehet, csak egészen más színben. Ő ugyanis író, tehát művészként jön ide, s nem politikusként, ráadásul nem él a galántai Esterházy-kastély visszaigénylésének a lehetőségével. Az ötlet, hogy darabot írjon a pozsonyi Nemzetinek, kicsit meglepte, ám pozitívan fogadta. Őszintén azt mondta: számára ez nagy megtiszteltetés, s mivel szlovák részről kapta a felkérést, kettős az öröme, hiszen a közös múltunk révén lesz ennek társadalmi-politikai vonatkozása is.”

Bár a darab már megjelent a Kalligramban, az még nem a végleges változat. Főleg az első részben lesznek nagyobb írói beavatkozások.

„Péter a rá jellemző eleganciával fogadta a javaslatainkat, s fél évet kért a mű végleges formájához. Akárcsak a Harmonia caelestis első felében, itt is visszamegy a múltba, egészen a török időkig, a kuruc-labanc harcokig. S ami ugyancsak érdekessé teszi a történéseket: a helyszín. Láttam a tévében egy riportot a galántai Esterházy-kastélyról. Meglehetősen romos állapotából éled fel, egy polgári társulás szerzett pénzt a felújítására. Kérdeztem Pétert, járt-e már a kastélyban. Még nem, felelte, de tervezi, hogy egyszer majd elmegy. S mi lenne, ha úgy kezdődne a darab, hogy egy szlovák ügyvéd meghívására ellátogat Galántára a történetbeli magyar arisztokrata. Az ügyvédet pedig érdekli, miért nem próbálja meg visszaszerezni a kastélyt, elvégre megtehetné, s egy jó vállalkozás alapjául szolgálhatna. A gróf körül is néz a kastélyban, s amikor elszenderedik a helyszínen, álmában megjelenik az Úr és Lucifer, ami remek alaphelyzet lehet. A második rész már a 20. században játszódik, nagypapa, apa és fia hármasával, valamint a többi szereplővel. A darabot Roman Polák viszi majd színre. Ő kérte meg Esterházy Pétert, hogy hol változtasson a szövegen. Bevallom, meg is ijedtem egy kicsit, azt hittem, ebből majd konfliktus kerekedik köztük, de nem. Péter nagyon viccesen reagált a kérésre. Azt felelte: »Roman, én abszolút gerinctelen embernek érzem magam, mert semmiben sem tudok ellentmondani.« Arra is mosolyogva emlékszem, amikor ők ketten először találkoztak. Roman zavarban volt. Nem tudta, hogyan viselkedjen, hiszen egy Esterházy jött hozzá, ezért pán grófnak szólította. Péter azonnal leintette, és rögtön tegeződni kezdtek. Gyorsan egymásra hangolódtak. A kölcsönös tisztelet mindkettőjük részéről megalapozott.”

Roman Poláknak már most konkrét elképzelése van a darab színreviteléről, s ez meg is lepte az írót. Konkrét helyzetekben és konkrét képekben gondolkodik, hiszen ahogy mondja: minden, ami absztrakt, az a konkrétumból nő ki.

„Mindannyiunk számára izgalmas, ahogy ez a darab megszületik – hangsúlyozza a Nemzeti fődramaturgja. – Arra ugyanis ritkán van példa, hogy a rendező első perctől fogva benne van egy készülő műben. Roman pontosan elmondja, mit miért kér, s hogy azt miképpen akarja megrendezni. Vagy azt mondja: »Ezt még nem látom tisztán, csak így érzem.« Mindketten hihetetlenül pozitívan állnak a dologhoz. Esterházy Péter nagyon kellemes, szellemes, nyílt és barátságos ember. Nem kérkedik a tudásával, nem mutatja ki, mennyire művelt. Sokat nevetünk együtt, remek beköpései vannak.”

Hogy a két fél együttműködése kezdettől fogva ennyire sínen van, abban Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója is komoly szerepet vállalt. Peter Kováč ugyanis tudta, hogy ők ketten, Szigeti és Esterházy jó barátok, így őt kérte meg, hogy elsőként vesse fel e nem mindennapi ötletet a kortárs magyar irodalom egyik legjelesebb szépírójának. Esterházy Pétert aztán elhozta Pozsonyba, a Nemzeti Színházba, így kezdődött el író és rendező nagyszerű együttműködése.

„Február elején, budai lakásában olvasta fel a darabot Esterházy Péter. Ketten hallgattuk őt, Szigeti Laci és én. Mivel Péter kézzel ír, elektronikus formában nem tudta elküldeni az anyagot. »Gyertek el, majd felolvasom« – mondta. Én aztán megírtam a darab vázát szlovákul, amiből Roman Polák nem sokat értett. Később Péter átíratta a szöveget, elküldte, én három nap alatt lefordítottam, Roman többször is elolvasta, és megértette a darab lényegét. Szigeti Laci, aki nyíltan tud beszélni Péterrel, mindjárt a felolvasás után közölte az észrevételeit, találó tartalmi megjegyzéseit, Esterházy Péter el is fogadta őket, s így jelent meg a darab a Kalligram áprilisi számában, az író 65. születésnapja alkalmából.”

Kérdezem Peter Kováčot, hogyan hatott rá Esterházy Péter házi felolvasása és a környezet, ahol ez történt.

„Évekkel ezelőtt Budapesten, a Szlovák Intézetben hallottam őt először felolvasni. Az akkor megjelent Harmonia caelestisből választott ki egy olyan részletet, amellyel páratlan humorát is felvillanthatta. Emlékszem, rezzenéstelen arccal olvasott, de nagyon hatásosan. Mint most. Színészi vénája letagadhatatlan. Szemmel láthatóan szereti ezt a műfajt. Nemrég huszonnyolc németországi és ausztriai városban tartott felolvasóestet németül. Bennünket otthon, a Római-parton álló házuk nappalijában fogadott. Nagyon szimpatikus, kicsit lezser a környezet. Mindenhol könyv, finom, intellektuális elrendezettség. Egy ház, ahol élni és dolgozni lehet, de az élet egyértelműen az irodalom körül forog. Nagyon otthonosan éreztük magunkat náluk. Gitta, a felesége fantasztikus ebédet főzött, amit egy nagy asztalnál fogyasztottunk el. Péterben én egy született demokratát ismertem meg. A mai magyarországi és mai szlovákiai politikai helyzet miatt tartjuk fontosnak, hogy éppen ő, egy született demokrata szemszögéből lássunk bizonyos dolgokat. Nagyon izgalmas számunkra az a történelmi felfogás, amelyet ő, egy történelmi család sarja képvisel. Mi ugyanis csak a nagyszüleinkig tudunk visszamenni az időben, mögötte pedig ott a hit, a tapasztalás, a tudás arról, hogy vannak maradandó értékek. Egy arisztokrata akár ezer évig is vissza tud tekinteni a múltba, és ez érdekes filozófiához vezet. A memento mori csak egy igazi prédikátortól vagy arisztokratától hangzik olyan komolyan. Hogy itt változnak országok, határok, rendszerek, de ami ezek fölött áll, az maga az élet. Amely folytonos, megszakíthatatlan, átírhatatlan, s a legnagyobb értelme mégiscsak ennek van. Ezt a szemléletet tükrözi majd Esterházy Péter darabja, és én úgy érzem, hogy ez a történelmi-filozofikus, nagy távlatot kivetítő látásmód nem mindennapi a szlovák irodalomban.”