Egy hajóban, szárazon és vízen

Sorozatunkban a teljesség igénye és anélkül, hogy valamilyen értékrendet próbálnánk felállítani, őket mutatjuk be.

Több mint egy évtizeden át egy hajóban ültek. A híres komáromi kajak négyessel kétszer álltak olimpiai dobogón, együtt összesen 14 világbajnoki aranyat nyertek. Riszdorfer Mihály és Riszdorfer Richárd. Misi az idősebb, ő volt a kis csapat vezéregyénisége, Ricsi a magasabb, sudárabb termetű, a „pénzügyminiszter”; ő Misi példáján felbuzdulva ült be a kajakba. Testvérek, akik összenőttek, akiket néha össze is kervertek, akiknek közös szerelme a víz. Bár sok mindenben különböznek, abban is hasonlítanak, hogy pályafutásuk befejeztével a család az első. Gyermekeik hasonló korúak. Misinek két fia van, Misi és Ricsi, s mindkettő július 23-án született, pár év különbséggel, Ricsi pedig két csodálatos kislány édesapja.

2013-ban, egy évvel a londoni olimpia után, amelyen már nem vettetek részt, arról számoltak be a lapok, hogy a Riszdorfer testvérek munkanélküliek.

Misi: – Volt ilyen, hat hónapon keresztül, amíg nem rendeztük a dolgokat, hogy aktív pályafutásunk befejeztével magánvállalkozók legyünk. Úgy volt a egyezség, hogy az állam talál nekünk munkahelyet, de nem foglalkoztak velünk. Nálunk ez így működik.

Ricsi: – Megalázó volt jelentkezni a munkahivatalban segélyért, amikor az ŠKP kitett bennünket az utcára. De kerestünk magunknak munkát.

Fel lehetett erre készülni?

Misi: – Nem igazán. A profi sportból a magánéletbe való átmenet nem egyszerű.

Ricsi: – Nem mindegy, hogyan fejezi be az ember. Lehet szépen, és lehet csúnyán. Nehéz elhelyezkedni azután, hogy az ember abbahagyja a sportot. Ha nem kezd el maszekoskodni vagy kitalálni olyat, amiben jól érzi magát, akkor baj van. Nekünk hála istennek sikerült: fel tudtunk építeni magunknak valami olyat, ami nekünk való.

Az benne a megalázó, hogy kétszeres olimpiai érmesekkel és világbajnokokkal megeshet ilyesmi. Hogy az állam nem biztosít átmenetet.

Misi: – Nehéz megélni, mindent meg kell mozgatni. A búcsú néha úgy jön, hogy egyik napról a másikra leállítják az embert, s akkor törődj magaddal.

Ricsi: – Minden sportoló befejezi egyszer a pályafutását, de valahol bántó az egész, ami később történik. Hála istennek nem csaptak ki egyik napról a másikra, volt egy időszak, amikor már próbálkoztunk, hogy bebiztosítsuk a további megélhetést.

Könnyebb volt azáltal, hogy ketten vagytok?

Ricsi: – Biztos, hogy könnyebb. A teher megoszlott, nem egy ember vállára nehezedett.

Amikor hoztátok az érmeket, mindenki veregette a vállatokat.

Misi: – Persze. Jó voltál! – mondogatták. Igaz, akkor se voltunk túlfizetve, hogy később anyagi tartalékunk legyen. Nem mondom, hogy nem volt valami spórolt pénzünk, de nem annyi, hogy több éven keresztül éljünk belőle.

Fejben sem könnyű feldolgozni, hogy azok zöme, akik legtöbbször vállon veregettek, egyszerre eltűnnek.

Misi: – Már nem vagyunk érdekesek. Akkor látta meg az ember, hogy ki állt komolyan közel hozzá, és ki volt az, aki csak kihasználta, hogy oda lehet állni és mosolyogni.

Ricsi: – A búcsúval véget ért a vállveregetés, elfeledték, hogy kajakoztál – ezt tapasztaltuk és tapasztaljuk. Egy dolog, hogy jók voltunk, amíg volt eredmény, volt vállveregetés, aztán nincs tovább.

Mi a legnehezebb a búcsút illetően? Tudjuk, hogy egyszer bekövetkezik, de azért ez más, mint ha nyugdíjba megy valaki: itt még erejük teljében lévő fiatalemberekről van szó.

Misi: – Továbbra is mosolygni, és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A búcsú mindig váratlanul éri az embert, s mindig bizakodik, hogy hátha jobb lesz. De nem jobb. El kell fogadni, hogy így van, s el kell indulni újra.

Ricsi: – Nehéz, nagyon nehéz, tapasztaltuk Misival, és Bača Gyuri is. A sport ugyan megtanított arra, hogy nincs semmi ingyen, mindenért meg kell küzdeni – azért is, ami van, és azért is, ami lesz. Mindig jönnek akadályok, de menni kell tovább. Szerencsére még fiatal voltam, amikor befejeztem. Minél öregebb valaki, annál nehezebb újra nekivágni.

Lehet, hogy épp ettől megerősödve indultatok neki?

Misi: – Ilyenkor derül ki, hogy kire számíthatunk, s ki pufogtatott üres szavakat.

Ricsi: – Amondó vagyok: jó, hogy idejében befejeztem, mert korábban a saját lábamra álltam. Amíg sportoltam, egy burokban éltem, törődtek velem, adott volt az életmód, megvolt a havi fizetésem, nem kellett törődni azzal, hogy ha másnap felkelek, nem lesz miből élnem.

Kanyarodjunk vissza ahhoz, ami szép volt. A sok vb- és Eb-arany mellett az olimpiai ugyan elúszott, bár ti is, mi is végig reméltük, hogy meglesz. Függetlenül ettől nagyon szép és sikeres pálya a tiétek.

Misi: – Szép emlékeim vannak az olimpiákról, és a világbajnokságokról is. Mindig bíztunk benne, hogy meglesz az arany is; a pekingi játékokon nem sokon múlt, de ilyen az élet. Nagyon akartuk, nemcsak mi, hanem egész Szlovákia, de nem sikerült. Itthon az ezüstöt is nagyon ünepelték, szép volt a fogadtatás. Nem panaszkodhatok.

Ricsi: – Minden úgy történt, ahogy történnie kellett – az élet így hozta.

A versenyekről mik a legmaradandóbb élmények?

Misi: – Nekem az első vb-érem, amit K2-ben szereztünk a szeniorok között, a legemlékezetesebb. A juniorsikerekre is emlékszem, de az már nagyon rég volt.

Ricsi: – Mindegyik eseményről maradnak emlékek, ezek főleg az érmekhez kötődnek: hol szereztem, vagy például hogy Kínában jó volt a pálya. Én nem teszek különbséget dobogó és dobogó között: ha valaki felállhat oda, az nagyon szép. Nem tudok különbséget tenni, hogy melyik a legszebb.

Néha csak úgy maguktól előjönnek a képek, vagy sokat beszélgettek a sportpályafutásotokról?

Ricsi: – Sokszor gondolok arra, hogy milyen lenne, ha még kajakoznánk, mert azért hiányzik. Nyáron is le szoktam menni a vízre, ha szép idő van, hisz azért még nem vagyok olyan öreg!

Amikor útban hazafelé a kétezres sydneyi játékokról leszálltunk Kuala Lumpurban, dühös voltál.

Misi: – Az nem volt sikeres olimpia. Viszont arra jó volt, hogy ott összerakjunk egy kitűnő K4-et, amellyel éveken keresztül verhetetlenek voltunk.

Kitől kaptátok a legtöbbet a sportban?

Misi: – Szerencsénk volt az edzőkkel. Dékány Laci játékos formában megszerettette velünk a kajakozást, aztán Polhammer Laci csiszolt rajtunk, megtanított rendre, pontosságra, rendszerességre, Soós Tibi meg önállóságra. Arra, hogy törődjünk magunkkal, és tudjuk, mit akarunk.  

Misi és Ricsi. A Riszdorferék. Együtt a sportban, a hajóban, s bár mindkettőtöknek családja van, továbbra is közel egymáshoz.

Misi: – Itt maradtunk Komáromban, két-három kilométerre lakunk egymástól, mindkettőnknek két-két gyereke van. A nagyobbik fiamat, Misit, aki szeptemberben megy iskolába, már hordjuk úszni.

Ricsi: – Misi kezdett kajakozni, aztán én is lejártam, de volt idő, amikor abbahagytam, és fociztam, többfajta sportot is kipróbáltam. Aztán megfogott a környezet, az emberek, a társaság, s a kajakozás életformává vált.

A barátaitok is közösek voltak?

Ricsi: – Kinek-kinek megvan a maga baráti köre, de közösek is vannak. Azáltal, hogy Misi négy évvel idősebb, ő a saját korabeliekkel haverkodott, én meg Vlček Erikékkel nőttem fel.

Misi az idősebb jogán meg is szidott?

Ricsi: – Meg, még ma is megteszi. Mivel idősebb, volt tapasztalata, meg szigorúbb, mint én. Én nem vagyok veszekedős típus, próbálom másképp megoldani a problémákat.

Valahol ez a szerencse, így állt helyre az egyensúly.

Ricsi: – Kiegészítettük egymást. Most a magánéletben is így van. Van, amit ő intéz, van, amit én.

S ki volt a pénzügyminiszter?

Ricsi: – Az mindig én voltam. Ez abból is adódik, hogy Misi testnevelésit végzett, én meg a közgazdasági egyetemet. Mindig én voltam az, aki spórolni tudott, be tudta osztani a pénzt.

Mivel foglalkoztok manapság?

Misi: – Ingatlanokkal, bérlakásokkal kereskedünk, van egy éttermünk egy kis panzióval, s a hetes számú lakótelepen nyitottunk egy fitneszklubot, az Olympcentrumot, mindent közösen. Mi magunk is edzéseket tartunk ott. Azt tesszük, amit egész életünkben csináltunk.

Ricsi: – Továbbra is a sporttal foglalkozunk, személyi edzőként vagy csoportos órákon ott vagyunk az emberek között, és jól érezzük magunkat, nem parancsolgat senki.

Arra, hogy edzőként visszatérjetek a vízre, nem gondoltatok? Misi azt mondta annak idején, hogy ha változnak a viszonyok, edzeni is fog.

Misi: – Egyelőre nem változtak, Tibor befejezte, de még nem jött el az idő, hogy vissza tudjak menni; még mindig sok ott az olyan ember, aki miatt szétesett a kajak négyes.

Ricsi: – Nem. Soha nem is jutott eszembe, hogy egyszer edző legyek, jobban szerettem versenyezni.

Névjegykártya

Riszdorfer Mihály

kajakozó

Született: 1977. május 26-án Pozsonyban

Magassága/testsúlya: 176 cm / 79 kg

Versenyszámai: K4 1000 m és 500 m

Klubja: ŠKP Bratislava

Edzők: Polhammer László (nevelő), Soós Tibor (klub), Pavel Blaho (válogatott)

Legnagyobb sikerei: 3x olimpikon (Sydney 2000: 6. K2 1000 m; Athén 2004: bronz K4 1000 m; Peking 2008 ezüst K4 1000 m). 8x világbajnok (K2 500 m: 1998, K2 1000 m: 1999, K4 500 m: 2002, 2003, 2006, 2007; K4 1000 m: 2002, 2003), 3x ezüst- (K4 200 m: 2009, K4 500 m: 2005, K4 1000 m: 2005), 3x bronzérmes (K4 500 m: 2001, K4 1000 m: 2007, 2009)

Családi állapota: Nős, 2 fia van

Riszdorfer Richárd

kajakozó

Született: 1981. március 17-én Komáromban

Magassága/testsúlya: 183 cm / 84 kg

Versenyszámai: K4 1000 m és 500 m

Klubja: ŠKP Bratislava

Edzők: Polhammer László (nevelő), Soós Tibor (klub), Pavel Blaho (válogatott)

Legnagyobb sikerei: 3x olimpikon (Sydney 2000: 4. K4 1000 m; Athén 2004: bronz K4 1000 m; Peking 2008: ezüst K4 1000 m), 6x világbajnok (4x K4 500 és 1000 m, 1-1x K4 500 és 1000 m), 2x ezüst- (K4 1000 m 2005, K4 200 m 2009), 3x bronzérmes (K-4 500 m: 2001, K-4 1000 m: 2007, 2009)

Családi állapota: Nős 2 lánya van