Ajándék minden nap

 No nem mintha elérhetetlen vágyam volna mindez, és zavarni sem zavar annyira, hogy a lelkem volna rajta; jól van ez így, akinek tetszik, veheti, akinek nem, otthagyja. Nekem ezekről a díszítőelemekről, a gitározó szantaklauszokról, az éneklő pontyokról, a jópofának szánt karácsonyiajándék-kínálatról a Vasárnap ünnepi dupla száma jut azonnal eszembe, összekapódik a gyomrom, s egészen szentestéig ki sem enged. Mert amikor elszaloncukrosodik a kiskereskedelem, akkor nekünk már bizony nagyjából meg kellene, hogy legyen a karácsonyi Vasárnap tartalma. És persze, olyankor még soha nincs meg. Ki is volna a kereskedőkön kívül olyan izgága, hogy már október végén adventi és karácsonyi díszekben tudja otthonában fogadni fotósunkat, kinek volna arra ideje, hogy novemberben megfőzze a teljes karácsonyi menüjét, terítsen ünnepi asztalt adventi koszorúval, s ragyogó fenyőfával a háta mögött, vagy ki is tudna Márton-napon, mikor fő téma a liba meg a mája, meghitt hangulatban nyilatkozni böjtről, családi ünnepekről? S ha tudna is, ki ér rá olyankor? Amikor kezdődik az év végi hajrá, a pénzszerzés és -költés legfőbb ideje.

Szóval ül a lelkemen a dolog, hiába nyugtatnak kedvesen a kollégáim, hogy ne aggódjak, még mindig elkészültünk a tartalmas és gyönyörű nagy ünnepi számmal, és hiába tudom magam is, hogy a végén úgyis a bőség zavarával küzdünk, s valamit mindig kénytelenek vagyunk kihagyni, mégsem múlik az a nyomás. Hát mert ajándékozni akarunk, és nem valami összecsapott műhaszontalanságot, hanem igazi, szívvel, lélekkel, saját kézzel készített hosszan tartó értéket. Ahhoz meg azért némi idő is kell, ami sürget, üti agyon egyik nap a másikat. Gondolnák, hogy két hét múlva már nyomdában lesz a karácsonyi számunk? No, de addig még szeretnénk megajándékozni Önöket egy karácsonyi és szilveszteri receptes melléklettel, az év utolsó VasárnapOlvasmányával és sok hasznos tanáccsal.

Például arról, hogy mi mindent lehet ajándékozni. Hogy lehet kézimunkázni, és lehet vásárolni. Lehet munkát adni, és lehet pihenést is. Nem fogom már felsorolni azt a közhellyé laposított igazságot, hogy az ajándéknak nem az ára a fontos, hanem az értéke, s hogy az érték legtöbbször fordított arányban áll az árral; ezt úgyis mindenki tudja, olvasta már százszor száz helyen, ahogy én is. Küszöbön az advent, a megállás, a befelé fordulás, az elmélyülés időszaka, mi meg rohanunk, kirakatokat nézünk, púposodik a hátunk. 

Ha lehetne, én időt kérnék karácsonyra. És időt adnék én is azoknak, akik mellettem vannak, mellettem, mögöttem állnak akkor is, amikor távol tőlük, távoli embereknek készítgetem örömmel ajándékaimat. Ma van a születésnapja huszonhat éve halott apámnak. És mi jut eszembe róla mindig ilyenkor? Ahogy szalad velem a készültségre, amikor agyonlőttek; ahogy ült mellettem sok orvosi várótermekben, mert igen beteges gyerek voltam; ahogy cipelte a hatalmas, anyám befőttjeivel, főztjeivel teli dög nehéz táskákat, amikor egyetemista ifjú házas voltam; ahogy lépkedett előttem, valahol nagyon nyugaton, Stříbróban egy kaszárnya felé, mert az egyébként jámbor, tisztek gyerekeit is jól őrző férjemet karácsonyra sem engedték haza katonáék. Ez a rengeteg ajándék mind megvan, s még mindig, sőt egyre inkább boldoggá tesz. Hogy hol a hajas baba, a bundás csizma meg a mintás harisnya, azt már nem tudom. Az az aranykereszt is elveszett, amit a szocialista haza pedagógusai annyian annyira ki akartak venni a nyakamból. Sajnos, én neki már nem adhatok semmit. De mivel ajándékozzam meg édesanyámat, aki még él, és virul is, hál’ Istennek? Vagy az anyósomat? Mit adjak a férjemnek? Mit kapnak, kaptak éntőlem az én gyerekeim?

Vasárnapot?

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

Hanem azért mindig irtóztak a VASÁRNAPi és ünnepi törvénytartástól. Dániel már előre nyomást érzett a lelkén pénteken és szombaton.

Kosáryné Réz Lola: Perceg a szú