Rekordösszeg, kis híján 925 ezer euró – csaknem 28 millió korona – gyűlt össze az idei nárciszok napján
Jótékonysági felhívásokból van bőven; néha az ember kételkedik, hogy valóban jó helyre adta-e a pénzt, kisebb vagy nagyobb összeget.
Rekordösszeg, kis híján 925 ezer euró – csaknem 28 millió korona – gyűlt össze az idei nárciszok napján
Jótékonysági felhívásokból van bőven; néha az ember kételkedik, hogy valóban jó helyre adta-e a pénzt, kisebb vagy nagyobb összeget.
Rekordösszeg, kis híján 925 ezer euró – csaknem 28 millió korona – gyűlt össze az idei nárciszok napján
Jótékonysági felhívásokból van bőven; néha az ember kételkedik, hogy valóban jó helyre adta-e a pénzt, kisebb vagy nagyobb összeget. Egy biztos, hogy a Rákellenes Liga sárga nárcisz jelképezte, 13. éve tartott gyűjtésből származó összeget nem hasztalan dolgokra fecsérelik el, hanem nemes célra: a kis virág nagy ereje családtagjainknak, barátainknak, ismerőseinknek, sok-sok embertársunknak hozhat gyógyulást. Így zárul be a kör, mert a pénz, szinte az utolsó centig, visszatér oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Eva Siracká, a Szlovák Rákellenes Liga elnöke a pozsonyligetfalui lóversenypályán rendezett nárciszok háladélutánján, amelyre 2300 önkéntest, szponzort és partnerszervezetet hívtak meg, az idei eredményt értékelve vázolta, mire fordítják az adomány zömét, hogyan, milyen alapelv alapján osztják el a begyűjtött pénzt (a legtöbb a fővárosban jött össze, több mint 208 ezer euró – 6,2 millió korona). A Ligához 49 kérvény érkezett, s a támogatások, amelyeket egy 11 tagú tanács bírált el, négy területet ölelnek fel: a rákbetegeknek és rászoruló családjuknak nyújtott közvetlen anyagi segítség, a felvilágosítást, tájékoztatást szolgáló programok, a betegség felismerését és a gyógyulást elősegítő klinikai és kutatóprogramok, valamint a Rákellenes Liga vidéki szervezeteinek támogatása. Ezekre 547 700 eurót fordítanak (kb.16,5 millió korona), a fennmaradó összeg elosztásáról a szervezet honlapján (www.lpr.sk) tájékozódhatnak. A Rákellenes Liga segélyvonala a 02/52 96 51 48-as számon hívható; e-mail: lpr@lpr.sk.
Gyógyító fotók
„A természet gyógyít, s ha ezt a harmóniát egy műalkotásban gyönyörködve éljük meg, az még jobban fokozza a hatást.” Alena Kállayová docens, a pozsonyi Szent Erzsébet Onkológiai Intézet Kft. Megelőző Központjának főorvosa és az őt körülvevő kis csapat hisz a művészet gyógyító erejében. Az intézet falain bizonyos rendszerességgel váltakoznak a műalkotások: festmények, plasztikák, fényképek.
Napjainkban egy, épp Japánbóĺ visszatért fotóművész, František Hauskrecht kiállítása látható. A felvételeket maga a művész úgy jellemezte, hogy „hibrid fotók”. A legszebb darabok mesterien ötvözik a népművészeti elemeket és a modern városi környezetet. A művész a fényképezőgép lencséje segítségével egy másik világba kalauzol bennünket, amelyben a színek csodálatos harmóniába olvadnak. Egyébként a kiállított képek készítőjétől származnak egy, az egészséges életmódot propagáló kiadvány felvételei. A könyvecskét az emlőrák elleni küzdelmet támogató jótékonysági szervezet jelentette meg.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.