Udvardon helyet kaptak a Gabonakutató újdonságai is

gabonakutató

A régi, jól bevált fajtákat, de újdonságokat is felsorakoztatott az udvardi mezőnapokon a szegedi Gabonakutató, amely már rendszeres résztvevője a rendezvények. A régi, jól bevált fajtákat, de újdonságokat is felsorakoztatott az udvardi mezőnapokon a szegedi Gabonakutató, amely már rendszeres résztvevője a rendezvények.

Kalászosban élen jár a szegedi Gabonakutató, a GK Csillag évek óta az élmezőnyben van jelen Magyarország vetésterületén, és Szlovákiában is közkedvelt. „Ez annak is köszönhető, hogy kiválóan alkalmazkodik minden körülményhez, és stabilan magas hozamokkal bír” – magyarázta Barczi Sándor, a Gabonakutató szlovákiai területi képviselője.

A GK Csillag mellett a GK Körös és a GK Szilárd is évek óta jól teljesít. Ezek mellett helyet kapott az udvardi kísérleti parcellákon a GK Arató, amelynek felhasználási lehetősége a termesztési körülményektől függően nagyon sokrétű. „A GK Bakony nagy termőképességű a GK Bagó pedig prémiumminőségű őszi búzafajta, kiemelkedő reológiai – extenzográfos és alveográfos – tulajdonságokkal” – zárta a felsorakoztatott búzafajták sorát Barczi Sándor.

Amíg a Gabonakutató sátránál nézelődtünk, egy konkurens cég is górcső alá vette a szegedi fajták újdonságait. Barczi Sándor kérdésünkre elmondta, újdonságnak számít a cég kínálatában a GK Fehér tönkölybúza, amelynek alkalmazkodóképessége kimagaslóan jó, nagyon jó a gyomelnyomó képessége, és ökológiai termesztésre is ajánlott.

A cég újdonsággal állt elő a zab esetében is. „A GK Arany őszi zab nagyon jó regenerálódó és bokrosodó képességgel bír, tápanyagokban dús zöldszenázst ad, a szemek nyersfehérje-tartalma nagyon magas.

Barczi Sándor elmondta, bár nagy megpróbáltatások elé állította a gazdákat az év eleji szárazság, a májusi esőzések még javíthatnak a minőségi mutatókon, hiszen a szemek feltöltődésekor érkezett az életmentő eső. Ezért várható, hogy jó lesz a gabonafélék fajsúlya, és remélhetőleg a betakarítás után egy „jó átlagos” évet tudhatnak majd maguk mögött az őszi gabonafélék termesztői.

(cz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?