A kukorica kártevői

kukoricacső

A kukoricát számos kártevő támadhatja, nemcsak fejlett egyedek, hanem annak lárvái is. Sőt, a kártétel következtében még a betegségek is felüthetik fejüket. Nézzük meg, melyek a legelterjedtebb kártevők.

Amerikai kukoricabogár – Diabrotica virgifera

Elsősorban a lárva okozza a súlyosabb gazdasági károkat a gyökerek rágásával. Eleinte a fiatalabbak a hajszálgyökereket, majd az L3 stádiumú lárvák a vastagabb gyökereket, akár a támasztógyökereket is elrágják. A károsított növények könnyen megdőlnek, az elrágott gyökerek miatt a tápanyagfelvétel korlátozódik. Táblán belül általában gócszerűen jelentkeznek a tünetek (növénydőlés), de súlyos esetben az egész tábla is megdőlhet. Az imágók enyhébb károkat okozhatnak a levelek hámozgatásával, azonban a generatív szervek (bibeszál, címer) elfogyasztásával a károk már súlyosabbak.

 

Gyapottok bagolylepke – Helicoverpa armigera

A lárva polifág, a kukorica mellett számtalan tápnövénye ismert szántóföldön és kertészetben egyaránt. A kukorica esetében elsősorban a szemeken táplálkozik, rágása szabálytalan mélyre hatoló. A csuhéleveleken keresztül átrágja magát, hogy mielőbb a szemekhez jusson. A teljes tenyészidőszakban képes a csövet megtámadni, még az érett kemény szemeket is megrágja. Rágása kaput nyit a gombák okozta fertőzéseknek, elsősorban a csőfuzáriumnak.

 

Kukoricamoly – Ostrinia nubialis

Polifág, azonban elsősorban a kukoricát károsítja, de más dudvásszárú gyomnövényen és a kenderen is jelen van. A hernyó károsít, felülről lefelé haladva rág a szár belsejében. A címer a berágás helyén gyakran letörik. A hernyó berághat a csőbe is, ezáltal kaput nyit a gombák (fuzárium) okozta fertőzéseknek. A fiatal hernyók a tojásokból való kikelés után apró lyukakat rágnak a levélbe. Fő kárt a szárban való rágásával okozza, melynek hatására a szár eltörik. Továbbá számottevő a másodlagos kárként fellépő fuzáriumos csőfertőzés is.

 

Drótférgek – Elateridae

Polifágok, csaknem minden termesztett és gyomnövény föld alatti része táplálékul szolgál a lárváiknak. Az imágók virágport esznek. A kártételt értelemszerűen a drótféreg lárvák gyökér rágása okozza, főleg a nagy télállású kukorica-, paprika-, paradicsom- stb. kultúrákban. Előfordulhat súlyos esetben, hogy akár négyzetméterenként 100 lárva is károsítja a növények föld alatti részeit. A drótférgek okozta kár termesztett növényeinkben 6–8% lehet átlagosan, de vannak évek, amikor 30–40 %-os vagy még magasabb hányadot is elérhet a kipusztult fiatal növények aránya.

Forrás: pioneer.hu

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?