A gyümölcsfák ellátása

metszés

Az egyes gyümölcsfák ápolási és gondozási munkálatai nagyban megegyeznek egymással, de vannak fajta szerint változó feladatok is velük kapcsolatban.

Elültetünk egy nekünk megfelelő fajta alma- vagy őszibarackfa-csemetét, ültetéskor visszavágjuk a gyökérzetét. Tavasszal elvégezzük rajta a koronametszést – itt már különbséget teszünk alma és őszibarack között. Az almánál középen vezért hagyunk, őszibaracknál pedig kivesszük a középső vesszőt, s hagyunk 4–5 oldalágat, melyeket arasznyira rövidítünk. Bár a nagyüzemi termesztésben gyakori, hogy az őszibarackot sűrűre ültetik, és magasra nevelik, a házi gyümölcskertekben a koronás megoldást tartom megfelelőbbnek. Ezeknél végzünk tavasszal és szeptemberben kurtító metszést, a megmaradt hajtásokon 5-6 szemet hagyva.

Az almánál ágcsoportokat képezünk ki, felfelé csökkenő számmal. Az alapot jelentő négyes felett 3–4, még feljebb már csak 2–3 ágas csoportot hagyunk. Ez a magasság az almánál permetezéskor, gyümölcsszedéskor is megfelel. Őszibaracknál az új vesszőket lerövidítjük.

Ami az alanyokat illeti, almánál kétféle alany terjedt el: az M9 és az MM106. Amikor a kertészkedők fákat rendelnek, lehetőleg olyat rendeljenek, amilyet már korábban is ültettek a kertjükbe.

Az ültetés után a fáknak további ellátásra van szükségük.

Tápanyag ellátás - 3-4 évente szerves anyaggal történő trágyázás, műtrágyázás: NPK 3,5–5 kg áranként. Ennek bedolgozása ekével, kombinátorral, esetleg kézzel (ásó, kapa) történhet.

Öntözés - Jó dolgunk volt, amikor még működtek a határban az üzemi öntözők, mert olykor, ha szerencsénk volt, a saját gyümölcsfáinknak jutott a vizükből. Az utolsó évben 472, illetve 497 mm volt a természetes csapadék, ami nem elég a jó terméshez (az idei csapadék eddig délen 58 mm volt). A kertészkedők java részének szerencsére van saját kútja és vízpumpája, ahonnan fáit szükség szerint alaposan meg tudja öntözni.

Permetezés - Gombabetegségek, kártevők, rovarok, levéltetvek, az almánál, szilvánál, szőlőnél molyok ellen egy évben legkevesebb 3-szor kell permetezni. (ahogy pl. a burgonyát is).

Gyümölcs-leválogatás - Az alma és az őszibarack esetében fontos szerepe van a leválogatásnak, amivel a mennyiséget minőségre váltjuk. Nem hagyjuk, hogy a fa a sok apró almába adja az erejét, inkább a gyümölcsök minőségét, nagyságát növeljük. A leválogatással egy időben fogjuk a metszőollót, és a lelógó ágakat, illetve a talajra lehajlókat megmetsszük.

Metszés - Bár az eddig leírtakban több helyen szerepelt a metszés, lényegét nem említettem. A metszés a fejlődést, az új hajtást, a fa megújulását segíti elő, kicsit hasonlít az öntözés jelentőségéhez. Elsősorban meghatározza a termés nagysását, pl. minőségi szőlő is csak metszéssel biztosítható.

Almánál ideális a kikönyököltető metszés – ez azt jelenti, hogy egy hosszabb oldalágat a végén rövidhajtásra engednek. Ezáltal csökkenik ezen ágak további terjeszkedése.

Belucz János gyümölcsészmérnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?