A nyugdíjasok médiajártasságát növelné a TIS

Transparency International Slovensko
Pozsony |

Tartozunk nekik ennyivel! néven kampányt indít a Transparency International Slovensko, melynek célja, hogy növeljék a nyugdíjasok médiajártasságát.

 

A korrupció és a manipuláció terén a nyugdíjasok a legsebezhetőbbek – egyebek mellett ez derült ki abból a felméréséből, melyet a Focus közvélemény-kutató ügynökség készített ősszel a Transparency International Slovensko (TIS) megbízásából.
Gabriel Šipoš, a TIS igazgatója szerint az utóbbi három évben minden hatodik nyugdíjas kenőpénzt adott valamilyen közszolgáltatásért. Ez alapján a nyugdíjasok kétharmadával gyakrabban adnak kenőpénzt, mint a dolgozó lakosság.

„Leggyakrabban az egészségügyben, elsősorban a háziorvosnak, a belgyógyásznak és az ortopédnak fizetnek. Miközben a nyugdíjasoknak csupán negyede lenne hajlandó jelenteni a korrupciót” – mutatott rá Šipoš.  

A korrupció mellett a hazai nyugdíjasok jelentős része nem tudja megszűrni a valós információkat az álhírektől. „Hajlamosak feltétel nélkül elhinni a sajtóban, a tévében, illetve az újságban olvasottakat, s nem tudatosítják, hogy a média világa is változik, s különbséget kell tenni a megbízható és a nem megbízható hírforrások között” – magyarázta a TIS igazgatója azzal, hogy sokuk arra is képtelen, hogy utánanézzen egy-egy politikus állításának.

A szervezet ezért a két leginkább sebezhető területen, tehát a médiajártasság és a korrupció kapcsán szeretné képezni az időseket. „Olyan aktív nyugdíjasokat szeretnénk felvilágosítani, akik saját közegükben tovább adnák az új technológiákkal és a korrupciókkal kapcsolatos alapinformációkat” – jegyezte meg Gabriel Šipoš azzal, hogy tervezik egy segédanyag kiadását is, melyet időről időre fellapozhatnának az idősek.

A TIS várja az olyan aktív nyugdíjasok, illetve nyugdíjasklubok és egyéb szervezetek, vállalkozók jelentkezését, akik valamilyen formában – résztvevőkként vagy támogatókként – szeretnének részt venni ebben a projektben. A képzéseken klasszikus médiajártasság tanfolyamot tartanának, az ország mintegy 30 különböző régiójában. Egy-egy képzésen ötven fővel számolnak.  A kezdeményezéshez számos hazai közéleti személyiség és a művészvilág képviselője is csatlakozott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?