Pénisznagyobbításra ment, ám a műtét során kisebbre szabták a hímvesszőjét

peniszproblema

A sértett 15 ezer eurós kártérítést követel a véleménye szerint elbaltázott operációt végrehajtó sebésztől. Az orvos tagadja a műhibával kapcsolatos vádakat.

Ilter Turkmen török üzletember 2022-ben esett át egy pénisznagyobbító műtéten, ám miután felébredt az altatásból, észrevette, hogy a hímtagja pár centivel rövidebb lett – számolt be a Daily Mail.

A férfi 12 centiméteres hímvesszőjét három centiméterrel kellett volna meghosszabbítani, az eredmény azonban sokkolta a pácienst, ugyanis mindössze 10 centiméteres falloszhosszt mért. A sértett azt állítja, azon túl, hogy a végtermék nem felelt meg a várakozásainak, egy hónapig nem tudott járni, és állandó, kínzó fájdalmakkal küzdött.

Az eset miatt a férfi nagyjából 15 ezer eurónak megfelelő török lírára perelte a beavatkozást végrehajtó sebészt, aki azzal érvelt, hogy a páciens testi adottságaiból kiindulva benne volt a pakliban, hogy egyáltalán vagy csak minimálisan sikerül megnagyobbítani a péniszét, erről pedig a delikvens a műtét előtt tájékoztatást kapott.

Az ügy jelenleg is folyamatban van, ítélet az elkövetkező hónapokban születhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?