<p><span style="font-size: 12px;">Az ember már azt remélte, soha többé nem kell komolyan foglalkozni a Ján Slota nevezetű hivatásos bolonddal, akinek hatalma szerencsére nemcsak megkopott, hanem reálisan is eltűnt, legfeljebb majd akkor, amikor lecsukják, és jól bekasznizzák. Na, ez a pillanat jött el majdnem a múlt héten, de mégsem. Erre még várni kell. </span></p><div>Van idő, kivárjuk. </div>
Vulgárceleb
Ján Slota fontos figurája volt a szlovák közéletnek, és részben még most is az. A magyarellenesség és a vulgárnacionalizmus kabalafigurája, a primitivizmus szintjére degradálva azt, ami oda is való. A hét fogdában töltött óra után is láthatóan kapatosan szabaduló Slotát annyi újságíró várta, amennyit Jahnátek miniszter csak akkor látna, ha egy utcányi embert mérgezne meg. Éppen ezért lenne fontos, hogy akárcsak egy piti ügy miatt is, de kézzelfogható eredménnyel járó eljárás induljon ellene.
Az, hogy Slota megúszhatja, hogy csaprészegen ült volán mögé, a hét végére kiderült. Azt is tudjuk, nagyszerű ügyvédei vannak. Csak azt nem tudjuk, érdekében áll-e az aktuális hatalomból valakinek, hogy a volt koalíciós társ rács mögött végezze. Mert egy dolog a drága ügyvédek, de ha a belügy és a bíróságok tényleg komolyan vesznek valamit (és most jól ismert ügyekkel is példálózhatnék, sajnos), be tud állni a görcs az állkapcsukba. Ebben az ittasvezetéses történetben az egyik legszebb momentum az egyik szlovák újságíró kommentárja volt. Szerinte ugyanis Slotát hálából, hogy eltűnt a szlovák közéletből, békén kellett volna hagyni, hadd élvezze Bentley-jét, villáit, a gazdagságát. Hát nem. Ne élvezze. Ne élvezzen semmit, amihez törvénytelenül jutott hozzá. Valaki egyszer csak elkezd majd nyomozni, hogy mit honnan szerzett. Akkor nyugodhatna meg mindenki. Mármint akkor, ha következmények is lesznek. Azt se feledjük el azonban, hogy ennek az országnak – sajnos – szüksége van egy 4,7 százalékos népszerűségű SNS-re, különben ezen választók nagy része a Smert erősítené. A jelenlegi elnökkel, Dankóval egyáltalán nem biztos, hogy a nemzetiek képesek lesznek alulról nyalni az 5 százalékot. Inkább csak a hármat. Úgyhogy valamilyen szempontból még annak is lenne pozitívuma, ha Slota nem börtönbe kerülne, hanem jól meghurcolva, pár tízezer euróval szegényebben, de visszatérne a politikába. Még akkor is, ha a rács mögött szívesebben látnánk.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.