Viszonymentők

Félreértés ne essék: kalapot kell emelni a mentők tevékenysége előtt. Pórul járt embereket mentenek meg, nem érdekli őket, hogy az az ember önhibáján kívül került slamasztikába, vagy éppen nem vette figyelembe az előírásokat, és maga idézte elő saját helyzetét. Ha kell, éjszaka mentenek, ha kell, hóviharban, vagyis mindig, ha kell. És ezen van a hangsúly: mindig, ha kell. Nincsenek tekintettel arra, hogy a lavina fekete bőrűt, nyugdíjast vagy oroszt temetett maga alá. Végzik a dolgukat, néha embertelen körülmények között. Végzik a dolgukat. Ezért meg kell fizetni és becsülni őket.

A hegyi mentők most azért kaptak kitüntetést a két külügyminisztertől, mert megmentettek három magyarországi hegymászót, akiket maga alá temetett a lavina. Ez akár rendkívül hízelgő is lehetne, de egyben lealacsonyító is, hiszen azt is feltételezi, hogy ha munkájából kifolyólag egy szlovák megsegít egy magyart, már kitüntetést érdemel, márpedig ez a hegyi mentőkkel szemben minimum gonoszság. Bármilyen legyen is a szlovák–magyar viszony. Bármikor.

Juraj Herz cseh filmrendező, amikor tavaly megkapta a Cseh Oroszlán díjat, azt mondta, úgy érzi, ezzel már a koporsóba tették őt. Morbid. Ámbátor, nyugodtan érezhetnék a hegyi mentők is, hogy nekik több magyart már nem kell megmenteniük, több megbékélési díjat már úgysem kapnak. A két külügyminiszter logikája ugyanis ezt sugallja. Még szerencse, hogy a mentők nem politikusok. Ők tudják, mi a dolguk.

Valahogy nehezemre esik elhinni, hogy még a jelenlegi szlovák–magyar iszony közepette sem lehetett volna találni valakit Szlovákiában, aki legalább igyekezett valamit tenni a két nemzet jó szomszédságáért.

Jövőre, ha véletlenül alapítanának egy cseh–szlovák Jó szomszédság és megértés elnevezésű közös külügyminiszteri díjat, ismét kaphatnának egyet a hegyi mentők. Nem múlik el hét anélkül, hogy legalább egy cseh turistát ne mentenének meg a Tátrában. Aztán jöhetne a szlovák–orosz Egy kontinensen díj…

Félreértés ne essék, kalap le a hegyi mentők előtt.