Velünk van baj?

<p>Komoly felháborodást váltott ki a magyar közbeszédben Iveta Radičová múlt heti kijelentése, melyben problémaként vetette fel, hogy Bárdos Gyula az MKP és a magyar közösség jelöltjeként indul a tavaszi államfőválasztáson.&nbsp;</p>

Később, az Új Szó szombati számában megjelent interjúban sajnálatát fejezte ki, és arra utalt, nem azzal van baj, hogy Bárdos magyar, hanem hogy tisztán etnikai jelöltként negatív kampányt folytatnak majd ellene, amit Radičová is átélt öt évvel ezelőtt, amikor a magyarok támogatták. A magyarok többségének megmaradt a rossz szájíze Radičová nyilatkozata miatt. Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy Iveta Radičová, a korábban istenített miniszterelnök és 2009-es államfőjelölt, aki mellett egyként sorakozott fel a honi magyarság, miért támadja éppen a magyar jelöltet? Ha a leegyszerűsített szeret–nem szeret narratíva alapján határoznánk meg a szlovák közéleti szereplőket, kiderülne, hogy Miroslav Kusý professzoron és Grigorij Mesežnikovon kívül szinte nincs senki a szlovák közéletben, aki folyamatosan és jól hallhatóan kiállna a magyar közösség mellett. Az alapvető problémát abban látom, hogy a magyar– szlovák viszonyban az itteni magyar közbeszédben is egyfajta véleménymonopólium kezd kialakulni, azaz csak azokat a szlovákokat vagyunk hajlandók a jó kategóriába sorolni, akik teljes mértékben egyetértenek azokkal a célokkal, melyeket a magyarországi jobboldal befolyása alatt álló, itteni közbeszéd résztvevőinek többsége annak nevez ki. Ha esetleg a szlovák oldalról jön valamiféle kritika, azt zsigerből a közösségünk elleni támadásnak vesszük. Abban biztosak lehetünk, hogy Iveta Radičová lenne az egyik utolsó szlovák politikus, aki bántani akarna bennünket, és általában a liberális politikusok az utolsók, akik bármilyen kisebbségi közösség elnyomására törekednének. Ennek ellenére, s valószínűleg a közel huszonöt éves demokratikus, illetve az azt megelőző közel hetvenéves nem demokratikus rendszerben átélt kisebbségi lét minden megpróbáltatása arra edzett bennünket, hogy külső kritika ér bennünket, zárjunk össze, hiszen a kritikát csakis negatív céllal fogalmazhatták meg. Pedig néha illene elgondolkodnunk azon is, hogyan tekintenek ránk azok, akiket a legközelebbi szövetségeseinknek tartunk. A magyar politikai elit részvétele az 1998 és a 2006 közötti kormányzásban arra is jó volt, hogy megértessük a szlovákokkal, a magyarok számára is fontos az ország jövője. A tisztán etnikai alapú politizáláshoz való visszatérés legnagyobb problémája, hogy szövetségeseket csak a legnagyobb kényszer esetén lesz képes találni. Ezt érzi a bőrén már évek óta az MKP, mégsem változtat a stratégiáján. És valószínűleg erre célozhatott Radičová is, mert úgy érezte, Bárdos Gyula karanténba fog kerülni magyar jelöltként. Tekinthetünk erre akár úgy is, hogy Radičová elárult bennünket, de érdemesebb elgondolkodni azon, min kellene változtatnunk, hogy szélesebb szlovák tömegeket nyerjünk meg a magyar ügyeknek. Mert a szlovákiai magyarság sosem fog hidakat robbantgatni a magyar autonómia eléréséért, nekünk a jogokat tárgyalásos úton kell megszerezni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?