Végzetes vacakolás

Igor Matovič

Drámaian romlik a járványhelyzet, de a kormány csak totojázik. Máshol sem jobbak az állapotok, de az ottani kabinetek igyekeznek valamiképpen megfékezni az egyre agresszívabb kórt.

Csehországban meghosszabbították a veszélyhelyzetet, betartását a rendőrség és a katonaság is ellenőrzi. Lengyelországban szintén tovább szigorították a korlátozásokat. Magyarországon bátor, de kockázatos döntést követően orosz és kínai vakcinával igyekeznek úrrá lenni a helyzeten. Azzal a jelszóval, hogy minden, a magyarországi szakemberek által bevizsgált és ajánlott vakcina jobb a kivárásnál, hiszen életeket menthet. Így akarják csökkenteni a vakcinahiányt, amely elsősorban az Európai Bizottság impotens viselkedésének következménye. A brüsszeli illetékesek valamennyi uniós tagország képviseletében megkésve kötöttek rossz szerződéseket az oltóanyaggyártó cégekkel, az egyezség ugyanis nem tartalmaz konkrét szankciókat, ha a gyártó nem tartja a szállítási ütemtervet. Néhány gyógyszergyár ezért is a több pénzt ígérő Izraelt és Nagy-Britanniát részesíti előnyben.
Ilyen körülmények között Matovič a magyarországi példát akarta követni.

Tárgyalt is kétmillió Szputnyik megrendeléséről, bizonyos Kirill úrral, aki állítólag Putyin bizalmasa. A miniszterelnök szándékát azonban Veronika Remišová megtorpedózta, amiért nyilvánosan lehordta őt. Nem jött be a kormányfőnek az a számítása sem, hogy az orosz oltóanyag hazai alkalmazását a szlovákiai Állami Gyógyszerellenőrző Intézet (ŠÚKL) hagyja jóvá, ahogy azt a magyar gyógyszerhatóság tette, ha már az oroszok nem regisztrálták be a Szputnyikot az Európai Gyógyszerügynökségnél. Csakhogy a szlovákiai intézet a szükséges dokumentumok hiányára hivatkozva nem tett eleget a kérésnek. Ennek ellenére az egészségügyi miniszternek törvényes lehetősége lett volna a vitatott szérum megrendelésére, de ehhez egyelőre a kormányfő nógatására sincs kurázsija. Napok óta hallgat a témában Matovič is, feltehetően azért, mert most inkább az uniós partnerektől igyekszik kölcsönözni minél több oltóanyagot. Talán nem eredménytelenül.

De a miniszterelnök kedd óta újra csak piszmog. Három napig egyeztetett a járványügyi szakértőkkel, akik már december elején megmondták neki, milyen lépésekre van szükség. Elsősorban arra, hogy a vesztegzár ne csak papíron létezzen, nálunk is szigorúan ellenőrizzék és büntessék a tilalmak megszegőit. Ám a kormányfő akkor is halogatta a döntést, és a jelek szerint most is késlekedik. Állítólag a kormánykoalícióban nincs egyetértés a tervezett intézkedések néhány részletéről. A tétovázás viszont tovább hergeli a hosszú vesztegzár sokféle következményei miatt amúgy is elcsigázott embereket.

A kormánykoalíció ugyan megszavazta a parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbítását, ami az ellenzék szerint csak arra jó, hogy megakadályozza a dilettánsnak tartott kormány elleni tüntetéseket. Ám a népharag és az elkeseredés csak nő a kilátástalannak tűnő egészségügyi és társadalmi állapotok miatt. Aligha tévednek, akik szerint eljön az idő, amikor politikai felelősségre vonják tetteiért és tétlenségéért is ezt a koalíciót, amely az éppen egy éve lezajlott parlamenti választásnak köszönhetően jutott hatalomra. Azóta (Sulík pártját kivéve) a támogatottsága nagyot zuhant.

Legfőbb ideje hát, ha a kormányfő végre cselekszik és pótcselekvésként nem szájkaratézik legalább azokkal, akik elvben a politikai szövetségesei. És a koalíciós pártok nem csak akkor zárnak össze, ha a parlamenti többség megtartása a tét. Az tovább fog olvadni, ha csak magukra gondolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?