Vasladyk nélkül mire megyünk?

<p>Az európai politikai elitből jórészt kiveszett a Margaret Thatcherre jellemző elszántság és bátorság a szükséges reformok véghezviteléhez. Ez azt is jelenti, hogy az EU tagországaira inkább az 1979 előtti brit agonizálás vár, nem a Vaslady kormányzását kísérő fellendülés.</p>

 

A háromszoros volt brit miniszterelnök szavai mostanáig üdítően hatnak, de egyben elgondolkodtatóak is – vajon melyik politikus merne most hasonlókat kiejteni a száján? Például: „Sosem felejtjük el ezt az alapvető igazságot: az államnak nincs más pénzforrása, mint az a pénz, amit az emberek saját maguk keresnek meg. Ha az állam többet szeretne költeni, ezt csak úgy teheti meg, hogy kölcsönvesz az önök megtakarításaiból, vagy jobban megadóztatja önöket. És az helytelen gondolkodás, hogy valaki más fog fizetni, mert az a valaki más nem más, mint ön. Nem létezik olyan dolog, hogy az állam pénze, csak az adófizetők pénze van. A jólét nem fog azáltal eljönni, hogy egyre több bőkezű állami kiadási programot vezetünk be. Senki nem lesz gazdagabb azáltal, hogy újabb hitelt vesz fel a banktól. Soha egy nemzet sem lett gazdagabb úgy, hogy állampolgárait a lehetőségeiken túlmenően megadóztatta. Kötelességünk megbizonyosodni arról, hogy minden egyes adóba beszedett penny okosan és jól legyen elköltve.” A jelenlegi politikai elit jó része (tisztelet a kivételnek) más utakon jár: ahelyett, hogy szembesítené választóit a kényelmetlen igazsággal, inkább azt szajkózza, amit azok hallani akarnak. Mert – ismét Thatcher szavaival élve – „mennyire kényelmes és népszerű lenne azt mondani, hogy költsünk többet erre, meg költsünk többet arra”. Nos, a politikusok többsége a legtöbb uniós tagországban éppen ezt tette/teszi. És ez sokkal egyszerűbb, mint azzal foglalkozni, hogy megmagyarázzuk az embereknek: a nagyobb adók, vagy nagyobb államadósság révén megvalósuló állami többletkiadásokból nem lesz fenntartható növekedés. Pontosan, ahogy a Vaslady megjósolta. És ahogy a gazdasági helyzet Európa-szerte mutatja. Sok ország pontosan azért tart ott, ahol tart (a csőd szélén, nyakig eladósodva), mert a politikusok választóiknak kedveskedve éltették azt az illúziót, hogy igenis van ingyen ebéd az állam pénzéből, amit majd valaki más megfizet (nem lényeges, ki és mikor, de nem te és most), és ezért lehet és kell több pénzt költeni erre meg arra. Európa jó részében a válságkezelő kormányok sokszor pár hetes tüntetéssorozatok hatására meghátrálnak, pár hónapos vagy egy-két éves kormányzás után bedobják a törülközőt, mondván, a társadalom belefáradt a reformokba, a kormány elhasználódott. És már jön is az ellenzék az osztogatás ígéretével. Ennek fényében igencsak tiszteletre méltó a 11 évig kormányzó Vaslady következetessége és kitartása, például az egy évig húzódó bányász-szakszervezeti sztrájkok idején. Le a kalappal, már csak azért is, mert ez a külpolitikai téren is megjelenő hajthatatlanság részben a mi ’89 utáni szabadságunkhoz is hozzájárult. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?