Vagy lesz, vagy nem főügyész

Ügyesen fogalmazott ugyanis az Alkotmánybíróság, részéről az ügy lezárva, az olvasatokból meg nagyjából annyi lesz, mint amennyi a hágai bíróság bősi ítélete után. Tehát legalább egy tucat. De ettől még az országnak nem lesz legitimen megválasztott főügyésze.

Merthogy, ha a köztársasági elnök ki akarta volna nevezni Jozef Čentéšt, már rég megtette volna. Čentéš azért nem kinevezett főügyész, mert a köztársasági elnök nem akarja kinevezni. Az Alkotmánybíróság döntése után pedig teljesen világos, hogy az alkotmányosság őrzői kimondták: nem köteles kinevezni a megválasztott tisztségviselőt (ez is érdekes olvasata az alaptörvénynek), de kötelessége időben döntést hozni, és a kinevezés megtagadását meg kell indokolni. Hogy mit jelent az „időben” vagy a „méltányos határidőben” kifejezés, azt a bíróság nem tisztázta, gondolván, ez nem kötelessége. Az indoklást illetően pedig ne legyenek illúzióink, ha valakit nem akarunk kinevezni, akkor a „nincs rajta sapka” megállapításnál csak egy kicsikét komolyabb kijelentés elegendő indoklás lehet. És azt sem tudjuk most elképzelni, mihez kezdhet a még nem főügyész, de már nem is jelölt akkor, ha az államfő indoklása a „csak” szóban merül ki. Persze, a kinevezés elmaradása óta világos, Čentéš nem lesz főügyész. Ő ugyan harcolhat alkotmányos jogaiért, de közben majd csak választ a parlament egy másikat és – ugye – a múlt héttől a Tisztelt Ház még csak kártérítésre sem kötelezhető politikai döntései kapcsán. Ami sokkal nagyobb baj, hogy ez a hercehurca egy újabb rossz hír a szlovákiai demokráciának. A demokrácia arról is megismerszik, hogy működő intézményei vannak, szakmailag vagy politikailag felelős vezetőkkel. Igen, előfordul néha, hogy beköszönt az interregnum állapota, de nem úgy, hogy van egy legitimen megválasztott figura, csak legitim kinevezése nincs. A közintézmények és hatalmi szervek vezetőinek mandátuma egy demokráciában nem fedi a parlamenti választási időszakot, pontosan ezért egy-egy elnöki, főügyészi, főbírói, számvevőszéki pozíció komoly fékje a mindenkori hatalomnak, amelynek el kell tűrnie, hogy „nem az ő embere” ül ott. Ha ezt a hatalom nem tűri meg és mindent megtesz azért, hogy a „nem ő embere” labdába ne rúghasson, akkor a demokrácia alapvetéseit írja fölül. A demokrácia többek közt a törvény hatalmát is jelenti. Tegyük hozzá: az érthető, a betartható és a betartott törvényé. Mert ha a törvény akárhogy értelmezhető, az értelmezés meg bárminemű hatalmi elgondolást szolgálhat, akkor a gyalogpolgár egy szép napon megunja, magasról tesz a törvényre és önbíráskodásba kezd. Ha a törvény betartása gond, vagy annak körmönfont értelmezése a trendi, akkor csak idő kérdése, mikor írja felül valaki, valami a törvény hatalmát. És ki tudja, milyen hatalom javára...