Túlkapások vizsgálaton túl

<p>Nem alakul jól a rendőri túlkapások kivizsgálása Szlovákiában &ndash; hívták fel a figyelmet pénteken civil szervezetek.</p>

A Polgári és Emberi Jogi Tanácsadó elnevezésű civil szervezet szerint Szlovákiában hosszú ideje nem sikerül megfelelő módon kivizsgálni a rendőri túlkapásokat, hatásköri túllépéseket, erőszakos cselekményeket. A szervezet az erről szóló jelentésében felsorolja a sajtóból is ismert eseteket, amelyek kivizsgálása még vagy nem zárult le, vagy bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást.

Korunk meghatározó médiuma a kép. Ma már mindenki zsebében ott lapul egy kamera, így a rendőri erőszak dokumentálása is sokkal könnyebb, mint abban az időben, amikor még fehér-okkersárga színűek voltak a rendőrautók. Szlovákiában, noha az egyes akciókról készült amatőr felvételeken olykor vérző fejű, véraláfutásos embereket látni, a rendőrség szerint ez nem mindig bűncselekmény. Egyébként valóban nem mindig az. A modern állam az erőszak alkalmazását állami monopóliummá tette, meghatározott szabályrendszer közepette. A rendőrségi, és az egyéb fegyveres testületekről szóló törvények meghatározzák, mikor, milyen esetben nyúlhatnak kényszerítő eszközhöz a hatóságok. Ha tehát valaki a törvény betűinek megfelelő módon kap egyet a gumibottal, az bár nem kellemes, de nem is rendőri túlkapás.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a helyzet egyértelműen arra utal, a rendőrök hatáskörüket túllépve intézkedtek, ennek ellenére a vizsgálat az eset jellegéhez képest irreálisan hosszú ideig tart, vagy eredménytelenül zárul. Ami nyugtalanító, hogy ezek egy részéről nem is szerzünk tudomást, mert a sértettek jogtudata gyakran alacsony, és nem tudják, hogyan kell intézkedni. De ha el is jutnak a feljelentésig: a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya tavaly a feljelentések kilencven százalékát elutasította. Tehát meg sem kezdődött a vizsgálat. Ez döbbenetesen magas szám.

A belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya ugyan szervezetileg nem a rendőrség testületébe, hanem a belügyminisztérium irányítása alá tartozik, de ez fából vaskarika, a rendőrség ugyanis szintén ennek a minisztériumnak van alárendelve, tehát a mundér rosszul értelmezett becsületének védelme így is jelen lehet. De ha még el is jutna az ügy a vizsgálati szakaszba, a katonai igazságszolgáltatási mechanizmust, amely alá minden fegyveres testület tartozott, már rég felszámolták. A katonai bíróságokat Robert Fico első kormányának igazságügyi minisztere sorvasztotta el lassan, úgy, hogy előbb kivonta a hatáskörük alól az összes többi fegyveres testületet, tehát a rendőrséget; az akkor még külön testületben levő, a közlekedési minisztérium alá tartozó vasúti rendőrséget, a vámosokat, a büntetés-végrehajtást, az akkor még háromféle titkosszolgálat tagjait. Így tényleg csak a hadsereg tagjai felett ítélkezhettek, az ügyek száma drasztikusan leapadt, és racionalizásra hivatkozva felszámolták a bíróságokat. A katonai ügyészségek túlélték Harabint, azokat a Radičová-kormány idején számolták fel az ügyészségi reform során. A kétes ügyek vizsgálata most kvázi saját hatáskörben marad, az eredmény is ennek megfelelő. Egy rendőri – és egyéb, fegyveres testületek által – elkövetett jogsértéseket vizsgáló, teljesen független szerv létrehozásának ötlete nem új keletű. Ez akár megoldást is jelenthetne a problémára, de csak abban az esetben, ha valóban független lenne, nem pedig egy politikai jelöltekkel telezsúfolt sóhivatal. Ennek esélye a mai szlovákiai belviszonyok ismeretében minimális.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?